Nagyböjt ötödik vasárnapja

Nagyböjt ötödik vasárnapja

 

Az új élet ígérete

Az Isten-látás vágyával ma csatlakozunk azokhoz a lelkes görög zarándokokhoz, akik az evangéliumi beszámoló szerint annak idején így fordultak Jézus egyik apostolához, Fülöphöz: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Egészen biztosan állíthatjuk, hogy lelkesedésük nem csupán kíváncsiságból fakadt. Kérésük jelzi, hogy Jézus tanításának és cselekedeteinek híre távolabbi vidékekre is eljutott, és most látni szeretnék azt, akiről a hihetetlen történetek szólnak. Hittel és jóindulattal keresik Jézust, szeretnék őt személyesen is megismerni, hallgatni. Kicsit sajnáljuk, hogy az események ezután más fordulatot vesznek és János evangélista nem jegyzett le semmit arról, hogy találkoztak-e személyesen Jézussal. Fellépésük megemlítésével az evangélista mintha csak arra törekedne, hogy bemutassa a lassanként felálló két tábort, az egyik oldalon azokat, akik lelkesen hallgatják és hittel fogadják Jézust, a másik oldalon azokat, akik hitetlenül elutasítják őt.
A jelenet ebben a megközelítésben ösztönzés, hogy mi is odaálljunk valamelyik oldalra. Számunkra sem lehet elegendő az, ha valamiféle emberi kíváncsiság vezet minket az Úrhoz. Talán arra sincs jelen esetben szükség, hogy fogadalmakat tegyünk, hogy nem fogjuk sem elhagyni, sem megtagadni Jézust, hanem kitartunk mellette. Az ilyen magabiztos keresztény számára legyen figyelmeztetés, hogy az áruló éppen a legszűkebb tanítványi körből, az apostolok köréből került ki, de még a többi apostol hite is több próbatételen esett át. Gondoljunk csak Péterre, aki meglehetősen gyáva módon tagadta meg Mesterét szenvedésének óráiban, igaz, rögtön megbánta bűnét és később volt lehetősége jóvátenni azt. A nagy lelkesedés helyett elégedjünk meg szívünk érzésével, az Úr utáni vágyakozással. Az a szándék legyen bennünk, hogy kövessük, elkísérjük őt a szenvedések útján.
A görögök kérdése után János evangélista Jézus beszédét közli, amely így kezdődik: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia.” Az Úr jól tudja, hogy eljött a megváltás ideje. Eljött az ő áldozatának, önfeláldozásának az ideje. Magként hull a földbe, hogy újjászülethessen. Meg kell halnia, hogy feltámadhasson az örök életre. Amikor arról beszélünk, hogy Jézus emberré lett, akkor ebben az is benne van, hogy meghalt, mert a halál is hozzátartozik az ember életéhez. Jézus nem csak az emberi élet szép oldalát vállalta, hanem azt is, hogy szenvedjen és meghaljon. Minden újjászületés megsemmisülésből fakad. Minden újjáéledés elmúlásból fakad. Mindenki feltámadása a halálból fakad. Kikerülhetetlen ajtó a halál, amelyen Jézus is átlépett. Értünk, minden emberért vállalta a szenvedést és a halált. Ennek ismerete indítson minket, hogy felvegyük keresztünket és vele vigyük azt életünk napjaiban, mígnem megérkezünk ahhoz a kapuhoz, amely mögött nem a semmi, nem a sötétség, hanem Isten és az ő ajándéka, a mennyország vár minket. Ha kitartok Jézus mellett a kereszthordozásban, akkor Isten kegyelmének köszönhetően részesedni fogok a feltámadásban is. Minden meghalásban benne van az új élet ígérete, az örök élet ígérete.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te példát mutattál életeddel és haláloddal. Példát mutattál nekünk az imában és a szenvedésben. Taníts meg mindkettőre! Nem félek attól, hogy megváltozom, mert tudom, hogy közelebb kerülhetek hozzád. Szeretnék az imában elcsendesedni, az Istenre hallgatni, és hagyni, hogy tetszése szerint alakítson engem. Szeretnék bátorságot kérni a szenvedéshez, az elhagyatottsághoz, hogy eljuthassak oda, hogy az élettől már semmit se várjak, hanem mindent Istentől várjak. Jézusom, te buzgó voltál az imában és erős a szenvedésben. Taníts engem erényeidre!