2018. március 15., csütörtök

Nagyböjt negyedik hét csütörtökje



Nagyböjt negyedik hét csütörtökje


A tegnapi evangéliumi rész témája az volt, hogy a Fiú egyedülálló kapcsolatban, teljes egységben van az Atyával. Ezt folytatja a mai részlet, amelyből megtudjuk, hogy az Atya tanúskodik arról, hogy Jézus az ő Fia, az ő küldötte. A mennyei Atya a Fiúra, Jézusra bízza üdvözítő tervének megvalósulását, a megváltás művét. Az ember üdvössége Jézustól függ. Az ő halála hozza meg számunkra a teljes kiengesztelődést az Atyával és ő segít minket abban, hogy életünk, majd halálunk után eljussunk az Atya örök országába, a mennybe. Ezt a titkot Jézus azért mondja el a népnek, hogy mindenki higgyen benne, fogadják el tanítását és legyenek a követői. A hithez az szükséges, hogy az ember meggyőződjön a tanítás igazságáról. Jézus olyan dolgokat állít magáról, származásáról, küldetéséről, amelyek nem tartoznak az emberi megtapasztalás körébe, tehát valami más bizonyíték kell arra, hogy állításai valóban igazak.
Bizonyítékként az említi, hogy az Atya tesz róla tanúságot, amikor általa természetfeletti jeleket mutat. A csodák ugyanis szintén nem tartoznak a természetes világ rendjéhez, a betegek nem természetes, hanem rendkívüli módon gyógyulnak meg. E természetfeletti jelek bizonyítják azt, hogy Jézus nem csupán ember, hanem természetfeletti hatalommal rendelkező Isten is.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, ne engedd, hogy szívemet a vagyonhoz kössem. Őrizz meg attól, hogy szívem behájasodjon és megátalkodottá legyen. Tedd fülemet hallóvá és szívemet értővé! Add, hogy felismerjelek, amikor a nyomor botrányába öltözve felém közeledsz! Add, hogy a gazdagok jóléte láttán szívemben ne szülessen irigység, hanem végső sorsukra tekintsek! Jó nekem a te sátradban vigasztalódnom, legyen hát elég nekem a te kegyelmed!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése