A hétfő délelőtti
elmélkedés a pápa lelkigyakorlatán – Napjaink fogyasztói lelkületének szomja
José Tolentino Calaça de Mendonça portugál pap
költő február 19-én, hétfőn délelőtt tartotta meg Ferenc pápa és a Római Kúria
nagyböjti lelkigyakorlatának második elmélkedését a „szomjúság tudományáról”.
A szónok emlékeztetett, hogy Jézus utolsó
szavai, amelyeket kinyilatkoztat, a Jelenések könyve tanúsága szerint a
szomjúságról szólnak: „Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet
vizét ingyen!” (Jel 22,17) Csak az Isten tudja ezt a végidőkig megmaradó
istenszomjat betölteni, mely vágyakozás az istengyermeki élet bőségére és
ingyenességére. Jézus megígéri e vágy betöltését, ugyanakkor jelzi
betöltetlenségünket és azt, hogy még csak épülőfélben vagyunk. Saját erőnkből
soha nem tudjuk beteljesíteni vágyainkat, azt csak úgy kaphatjuk meg. Jézus
tudatában van a bennünket fékező akadályoknak, melyek késleltetnek minket:
nagyon közel vagyunk a forráshoz, és mégis nagyon távol vagyunk tőle. A vágyban
és a szomjban két ellentétes erő mozgat bennünket – emelte ki Tolentino atya –,
a vonzás és a távolság. A kérdés az, hogy miként tudjuk felismerni a
szomjunkat.
A Biblia, Saint-Exupery A kis hercege,
Ionescu drámái a belülről megtapasztalt szomj kapcsán mind jelzik fizikai
szükségleteinket és korlátainkat is. A szomjúság kimeríti az embert, akár a
végletekig, ami aztán elégedetlenségbe, a szeretet megfogyatkozásába csap át,
és a helyes megkülönböztetés híján a fogyasztás örvényébe taszít. Napjainkban sokat
beszélnek a bevásárlóközpontokban tapasztalt fogyasztói magatartásról, de van
egyfajta konzumszemlélet a lelki életben is. Egyik megértése segítheti a
másikét.
Ez az olthatatlan szomj a mai világban a
szeretet megfogyatkozásához vezet, és elidegenedésként mutatkozik meg, s éppen
a helyes megkülönböztetésre való képtelenségben ölt testet. A kirakatok
kínálkozó tárgyai nem tudják kielégíteni, sőt csak fokozzák ezt a szomjat,
miközben Jézus továbbra is hív minket: „Aki szomjazik, jöjjön!” Ehhez azonban le
kell lassítani lépteinket, tudatosítani kell valós igényeinket: Üljünk le hit
asztalához – ajánlotta a szónok –, nem anyagi vagy gazdasági érdekekből, hanem
az élet miatt. A kapcsolatok, az elfogadás, a szeretet iránti szomj
mindannyiunk velünk született öröksége.
Ne fokozzuk le szomjúságainkat egzisztenciális
szükségleteinkre, de ne is meneküljünk előlük, mintha nem tudnának semmit sem
felfedni az Istennel való kapcsolatainkról. Hiszen épp az ellenkezője igaz.
Szánjunk rá időt, és imádkozzunk! A szomjúság olyan velünk született örökség,
amit hivatásunk megismerni és meghálálni. Ez gyermekkorunktól fogva elkísér
bennünket, és be-betör felnőtt életünk egy-egy szakaszába is. A szomjúság a
fazekas háza, amelyben Isten megformál bennünket, a szomjúság Isten alakító
tenyere és bőre, mely megérint minket, éppen ezért helyezzük szomjunkat magába
az Istenbe – zárta elmélkedését a lelkigyakorlat vezetője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése