Az
ingerlékenységtől és elégedetlenségtől
Könyörgéseddel ments meg minket!
Maga
előtt – nem maga helyett! Ez ma is így van! Hiszek a Lélek erejében, létében és
működésében? Vagy, helyette próbálok, akarok tenni? Képes vagyok elcsendesedni,
belehelyezkedni a Lélek csendjébe, és meghallani mire küld ma engem, maga
előtt?
Kérnem
kell Őt, hogy küldjön. És készen kell lennem, hogy induljak. Tenni, amire a
Lélek indít!
Na, na,
na, na, na! Farkasok közöttünk is vannak! Nem vagyunk mi sem mindig bárányok!
Képes vagyok felfalni bárkit, aki utamba áll!
Jézus
azt mondja, hogy békességet hirdessek, de akinek ez nem kell, azt ne faljam
fel, ne tapossam el, ne minősítsem. Egyszerűen hagyjam ott, rázzam le a port
lábamról, azaz, felejtsem el, felejtsem el, hogy láttam őt, ne korholjam, ne
szitkozódjak miatta! Tudnom kell, hogy azzal magam erejét, és figyelmét vonom
el attól, ami az én küldetésem. Nekem Krisztussal közösségben kell lennem és
maradnom, küldetésem egész idejére, mindvégig. Ne engedjem meg - magamnak -,
hogy bárki, vagy bármi esemény is kizökkenthessen engem Krisztussal való
közösségemből. Közösségben lenni Vele, azt jelenti, hogy békességét megélni,
alázatát magamra venni, és szelídségét szeretetben kiárasztani szavaimmal is.
„Békesség e háznak!” - „Elközelgett hozzátok az Isten országa.” Csak mondani
kell, nem érteni! Azokat a szavakat, melyeket a Lélek diktál nekem! Hogy
szavaim nyomába a Lélek léphessen!
Nekem
nem kell ott toporognom, és várni, hogy, na, vajon a Lélek megteszi azt, amit
ígért?
Nem
nekem van szükségem a Lélek bizonyságára! Vagy, ha arra van szükségem, akkor az
azt igazolja, hogy nem elég erős a hitem! Kishitűségem pedig a gonosszal való
parolázásom, incselkedésem. Hol az én hitem, Istenben? Az a tudatos hit, mely
nem enged kétséget Benne, Aki engem akar küldeni az Ő szolgálatában! Bennem van
Krisztus békessége, amit hirdetek? Ha nincs velem, akkor mit tudok én nyújtani?
Azt mondja Jézus, hogy a „ti békesség száll rá arra, aki a békesség fia”. Nekem
van, és Neki kell! Ezt a találkozást keressük, és nem tukmáljuk arra, akinek
nem kell. Nem sikert hajszolunk, hanem keresünk. Keressük azt a néhány embert,
aki éppen akkor és éppen arrafelé keresi Isten békességét, ahol éppen járunk.
Ha itt nincs, akkor mennem kell tovább, oda, ahol lakik az az ember, aki
vágyakozza azt a békét, ami nekem van, ami bennem van. Mit tudok adni én,
akkor, amikor engem küld az Isten? Nem mindig az a baj, hogy nincs, akinek
szüksége volna a békességre. A baj ott is lehet, hogy nekem nincs az, amire az
a másik ember vágyik! Ha nincs, akkor azért nincs, mert nem vagyok Krisztussal
közösségben, éppen ezért nem bírtam közösségre jutni azzal a békességgel, amit
nekem át akar adni. Hogy legyen nekem, az, ami van Neki, az Atyától!
Bizony,
van, amikor túl agyasan közelítem meg Krisztust, és van, amikor inkább
érzelmekkel. Egyik sem jó. De mindegyikre szükség van. Az Atya bölcsessége, a
Fiú engedelmessége – szelíd békessége, és a Lélek tüze járjon át engem, mikor
Te, szolgálatodra akarsz bírni engem, Atyám, Istenem! Ámen