Mária,
mártírok királynője
Könyörögj érettünk!
Nagy
becsben tart bennünket az Isten! Annak ellenére, hogy ismer bennünket,
személyesen is! Már csak azért is kijelenthetem ezt, mert Teremtőmnek ismerem
el. Őt, Aki önmagát is megtestesíteni volt hajlandó, csak azért, hogy
kifejezhesse magát a számunkra. Aki azért akar érthetővé lenni, számomra is,
hogy megértesse velem, hogy több van bennem is, mint ami anyagi, ami töredékes,
és ami gyengeség, sőt értetlenség, éppen ezért együgyűség, mely
bizalmatlanságot és rosszat, bűnt szülni hajlandó és képes. Ugyanakkor, tegnap
úgy fogalmaztam, Jézus kapcsán, hogy ’még Jézus is szenvedi, megszenvedi
emberségét! Érzi zsigereiben a rosszat!’ – Érezni, tudatában lenni lehetek
képes azt, hogy behatárolt vagyok. Csak részben vagyok alkalmas a jóra. Olyan
részben, amilyen mértékben elhiszem, elfogadom azt, hogy Isten teljességéből
van részesedésem, így, csakis Vele és Benne érhetem el teljességemet, mikor
majd kiszabadulhatok e testbe zártságomból, és kiteljesedhetek a Lélekben.
Ahogy már elmélkedtem erről, hiszem, hogy meg kell fejlődni a lélekké létre
alkalmasságot is. Tulajdonképpen, erre utal Jézus, amikor azt mondja, hogy senki
sem juthat az Atyához, csak általam. Mert, Ő adja kezünkbe azt a használati
utasítást, mely a megfejlődésünkhöz kell.
Amikor
János azt írja le, azt fogalmazza meg, hogy „azért küldte Isten a Fiút a
világba, hogy üdvözüljön általa a világ”, akkor arról az isteni bölcsességről
beszél, és arról ad közlést a számunkra, hogy Istenben nyerhetem el a
teljességemet, melyhez Jézus mestert kell igénybe vennem! Szabadságra vagyunk
teremtve! Ha, nem zárkózunk be a magunk együgyűségébe. Vagyis, bár bűnben élek,
de nem a bűnnek, hanem Isten szeretetének! Ezért, a hívő ember nem ragad le
ott, hogy együgyű, hanem szüntelen keresi azt, Aki képes ebből az
együgyűségéből, korlátaiból, önmagába zártságából kiszabadítani. Ki akarok
szabadulni bezártságomból, mert érzem, és élem, hogy többre van teremtettségem!
Isten
olyan mértékben elkötelezett az Ember és a Világ üdvözítésében, hogy önmagát
alázza meg, ahogy Pál mondja.
Ugyanakkor,
Pál az emberré lett Istenről, Jézusról mondja, vagyis, Isten emberi mintája
arra is vonatkozik, hogy önmaga megalázásához is hasonulnom kell, ha az általa
kínált szabadságra vágyom! Jézus, „isteni mivoltában nem tartotta Istennel való
egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem
kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez,
külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes
lett a halálig”.
Tudnom
kell önmagamnak meghalni, önmagamat oda áldozni, engedelmessé tenni azért, hogy
felmagasztalhasson, azaz, azt mondhassa majd nekem is: „menj be urad örömébe”
[Mt 25,23]. Ne akarjak isten lenni, még önmagam istene se! Ne tartsam magam
mindenhatónak, és minden tudás birtokosának! Tudjam, hogy mi tudásom van,
Istentől kapott értelmemből az, és mert ott, és akkor lehetek a világban,
amikor ezt a tudást birtokolhatom. Azt sem szabad felednem, hogy miért, mire
kapom a tudást, az ismeretet, a képességet és az alkalmasságot! Szolgáló
lélekkel viseltessek azon értékek iránt, melyekkel rendelkezhetek! Tudnom kell,
hogy csak külsőleg vagyok ember, de bennem Isten akar lenni azért, hogy
üdvösségére lehessen a világnak! Na, ehhez kell az alázat, a szelídség, az
önmérséklet, és az önismeret is. Nem akarok Isten korlátoddá lenni! Enged
nekem, hogy lehessek csak az, aki Te akarsz lenni általam! Ámen