2017. április 15., szombat

A házasélet dísze Könyörögj érettünk!



A házasélet dísze 
Könyörögj érettünk!



„Az Úr leszállt az alvilágba. Miféle dolog ez? Nagy a csend ma a földön: nagy a csend és a magány mostantól fogva. Megrendült a föld és megnyugodott, mert Isten a testben elaludt és fölébresztette a régtől alvókat. Meghalt az Isten a testben és felébresztette az alvilágot.

Először a szülőhöz ment, hogy az alvó juhot megkeresse. A sötétben és a halál árnyékában ülőket mindenképpen meg akarja látogatni. A fogságba jutott Ádámhoz és a vele fogságra jutott Évához mindenképpen elmegy az Isten, hogy kiszabadítsa kínjaiból. Belépett hozzájuk Isten, a kereszt győzedelmes fegyvereit markolva. Mikor aztán őt Ádám, az elsőszülött meglátta, döbbenten verte mellét; mindenkinek odakiáltotta: »Az én Uram legyen veletek!« Krisztus pedig felelvén mondá Ádámnak: »És a te lelkeddel!«

Megragadván aztán a kezét ébresztgette, mondván: »Kelj föl, te alvó! Kelj föl halottaidból! És fölragyog neked Krisztus! Én vagyok a te Istened, ki fiad lettem éretted! Éretted és ezekért, kiknek tőled kellett születniük. Most pedig mondom neked és hatalommal parancsolom mindazoknak, akik bilincsekben vannak: Világosodjatok meg!, és a szendergőknek: Keljetek fel! Parancsolom neked: Indulj, te alvó, mert nem azért alkottalak téged, hogy az alvilág legyőzzön és fogva tartson. Kelj föl, kezem alkotása! Kelj föl, képmásom, ki arcom vonásait viseled. Kelj föl! Menjünk innen, mert te bennem, én pedig benned egyetlen és osztatlan személy vagyunk. Én, a te Istened, éretted lettem fiaddá. Én, az Úr, éretted vettem föl a szolgai alakot. Én, aki az egek fölött vagyok, éretted jöttem a földre és a föld alá szálltam.

Ó, ember! Érted lettem mintegy ember a holtak közül, mint akinek nincs segítsége. Éretted mentem a getszemáni kertbe, hol a zsidók kezébe adtak, és keresztre feszítettek. Nézd csak a köpéseket az arcomon. Éretted vettem magamra, hogy eredeti állapotodba visszahelyezzelek téged. Nézzed arcomon az ütések helyét, én ezeket vállaltam, hogy helyrehozzam az én képmásomra a te megromlott szépséged. Nézd csak hátamon az ostorcsapások okozta sebeket, én ezeket vállaltam, hogy levegyem bűneid terhét, mely hátadra tétetett. Nézd csak a szögeket! Jól a fához erősítették kezeimet éretted, ki ahhoz a bizonyos fához bűnösen nyújtottad ki kezeidet. Elaludtam a kereszten és a lándzsa behatolt oldalamba. Éretted, ki elaludtál a Paradicsomkertben és oldaladból vétetett elő Éva. Az én oldalam gyógyította meg oldalad fájdalmát. Az én álmom hoz ki téged az alvilág álmából. Az én lándzsám tartja féken a lándzsát, mely ellened fordult. Rajta, menjünk el innen!

Kivonszolt téged az Ellenség az Éden földjéről, én pedig már nem a Paradicsomkertbe, hanem a mennyei trónra helyezlek téged. Eltiltott téged az Élet előképes fájától, de én, aki maga az Élet vagyok, eggyé lettem teveled. Kerubokat állítottam, hogy ők szolgáljanak neked, kik egy darabig őriztek téged. Most pedig azt akarom, hogy a kerubok, mint Istenhez illik, hódoljanak neked. Elkészült a kerubos trón, vár rád az égi hintó, vár a nászágy, készen a lakoma, az örök hajlékok és a feldíszített lakások. Megnyíltak a kincseskamrák, a világ kezdete óta neked készített mennyország.«”
 


Himnusz DIV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen.


HIMNUSZ

Világmegváltó Krisztusunk
fölséges Úr ég, föld felett!
Te szent kereszted trónusán
megtörted értünk a halált.
Most esdőn hozzád szól szavunk:
őrizd meg bennünk kincseid,
miket földünknek meghozott
keresztfád titka gazdagon.
Szelíd Bárányunk, bűntelen
lettél a bűnért áldozat,
minden szentednek köntösét
lemosta véred harmata.
Kikért szent tested kínjai
adtak megváltó drága bért,
sírodból kelve mennybe vidd,
hogy ott örökké áldjanak.
Fogadj közéjük minket is,
ím, kérve kérünk, jó Urunk,
ki minden népből meghívod
Atyád országa tagjait. Ámen.
 


Szégyenkezünk és remélünk – Ferenc pápa megrendítő imája a nagypénteki keresztút végén



Szégyenkezünk és remélünk – Ferenc pápa megrendítő imája a nagypénteki keresztút végén

A római Colosseumnál tartott nagypéntek esti keresztutat a szentatya imádsággal zárta. A Jézushoz intézett imádságban megvallja az Egyház tagjainak szégyenét és reményét.

A szentatya imáját teljes terjedelmében közöljük.

Ó, Krisztus, téged a tieid is magadra hagytak, elárultak, olcsón eladtak!

Ó, Krisztus, téged a bűnösök elítéltek, a vezetők halálra adtak!

Ó, Krisztus, téged megtépáztak testedben, tövissel koronáztak, bíborba öltöztettek!

Ó, Krisztus, téged megpofoztak és kegyetlenül átszögeztek!

Ó, Krisztus, téged lándzsával átdöftek, keresztülszúrták szívedet!

Ó, meghalt és eltemetett Krisztus, te vagy az élet és a létezés Istene!

Ó, Krisztus, egyetlen Üdvözítőnk, idén is szégyentől földre sütött szemmel, mégis reménykedő szívvel jövünk hozzád!

Szégyenkezünk a pusztítások, a rombolások, a hajótörések miatt, amelyek mindennapossá váltak életünkben.

Szégyenkezünk, mert nap mint nap ártatlanok vére folyik: nőké, gyermekeké, bevándorlóké, olyan embereké, akiket bőrszínük, nemzeti vagy társadalmi hovatartozásuk és benned való hitük miatt üldöznek.

Szégyenkezünk, mert Júdáshoz és Péterhez hasonlóan oly sokszor eladtunk, elárultunk és magadra hagytunk téged, hogy meghalj bűneinkért, mi pedig gyáván kibújtunk a felelősség alól.

Szégyenkezünk, mert csöndben lapítunk az igazságtalanságok láttán; mert lusta a kezünk, mikor adni kellene, de markolunk, amikor elvenni és megszerezni kell; mert harsány a hangunk, amikor saját érdekeink védelméről van szó, de félénk, amikor mások érdekeiért kellene szót emelni; mert gyors a lábunk a rosszra vivő úton, de megbénul a jó felé vezető úton.

Szégyenkezünk, valahányszor mi, püspökök, papok, megszentelt személyek megbotránkoztattuk és megsebeztük a te testedet, az Egyházat; és megfeledkeztünk első szeretetünkről, első lelkesedésünkről, teljes rendelkezésre állásunkról, és hagytuk berozsdásodni szívünket és megszenteltségünket.

Urunk, tele vagyunk hát szégyennel, de szívünk vágyakozik arra a bizakodó reményre, hogy te nem érdemeink, hanem egyedül irgalmad bősége szerint bánsz velünk; hogy árulásaink nem csökkentik végtelen szeretetedet; hogy a te anyai és apai szíved a mi keményszívűségünk ellenére sem feledkezik meg rólunk.

Biztos a reményünk abban, hogy nevünk bele van vésve szívedbe, és hogy szemed fényének tartasz minket.
Reméljük, hogy kereszted átalakítja megkeményedett szívünket hússzívvé, amely képes álmodni, megbocsátani és szeretni; és átalakítja keresztednek ezt a sötét éjszakáját feltámadásod tündöklő hajnalává.

Reméljük, hogy hűséged alapja nem a mi hűségünk.

Reméljük, hogy a keresztedhez hű férfiak és nők serege továbbra is hű marad, és úgy él, mint ízt adó kovász, és mint új távlatokat nyitó fény a sebzett emberiség testében.

Reméljük, hogy Egyházad iparkodik kiáltó szó lenni az emberiség pusztájában, hogy előkészítse dicsőséges eljöveteledet, amikor ítélsz majd élők és holtak felett.

Reméljük, hogy látszólagos veresége ellenére a jó győzni fog!

Ó, Úr Jézus, Isten Fia, megváltásunk ártatlan áldozata, szégyenkezve és reménykedve térdre borulunk királyi zászlód előtt, halálod és dicsőséged misztériuma előtt, vesztőhelyed előtt, és kérünk, moss és tisztíts meg minket az átvert szívedből fakadó vérrel és vízzel, s kérünk, bocsásd meg bűneinket!

Kérünk, emlékezz meg az erőszaktól, közömbösségtől és háborútól meggyötört testvéreinkről!

Kérünk, törd össze a láncokat, amelyek önzésünknek, szándékos vakságunknak és világias számításaink hiúságának rabságában tartanak minket!

Ó, Krisztus, kérünk, tanítsd meg nekünk, hogy sose szégyelljük keresztedet, ne használjuk helytelen célok elérésére, hanem tiszteljük és imádjuk, mert általa feltártad előttünk bűneink iszonyatosságát, szereteted nagyságát, ítéleteink igazságtalanságát és irgalmasságod hatalmát.

Ámen.



Nagyszombat



Nagyszombat


Valóban feltámadt! 

Az ortodox keresztényeknél elterjedt régi szokás és mostanában a nyugati országokban is sok helyen terjed, hogy a húsvéti időben nem Jó napot!-tal vagy hasonlóval köszönnek egymásnak az emberek, hanem így: Krisztus feltámadt! És a válasz: Valóban feltámadt! Nem csak köszöntés és köszönés ez, hanem hitvallás is az emberek részéről, annak megvallása, hogy hisznek a feltámadásban. Még a Szovjetunió idejében történt, hogy egy gyár munkásai számára politikai fejtágítót tartottak. A kommunista pártközpontból érkező ember hosszasan beszélt a munkásoknak arról, hogy Isten valójában nem létezik, a Biblia csak kitalált történeteket tartalmaz, Jézus halálából és feltámadásából semmi nem igaz. A hatalmas gyárcsarnokban az ezernél is több munkás türelmesen végighallgatta a beszédet, amelynek a végén kérdéseket lehetett feltenni. Ekkor szólásra emelkedett egy idősebb munkás. Az előadó bátorította: Kérdezzen csak nyugodtan, ha valami nem volt világos az előadásban! Az idős ember mindenki által hallhatóan megszólalt: Krisztus feltámadt! Az összes jelenlévő azonnal ráfelelte: Valóban feltámadt! Ő pedig még az előadóhoz fordulva hozzátette: Hát csak ennyit akartam mondani, és visszaült a helyére.
Ahogyan egy nép lelkéből évtizedek alatt sem lehet kiölni a vallásosságot, ugyanúgy egyetlen ember lelkében sem lehet kioltani az örök élet utáni vágyat. Minden bizonnyal éppen emberi létünk korlátozottsága, végessége miatt szeretnénk megnyílni a végtelen felé. Nem nyugszunk bele abba, hogy az életnek vége szakad és utána a semmi következik. Azért vágyakozunk az örök élet után, azért hiszünk a feltámadásban, az újjászületésben, a túlvilági létezésben, mert az örökkévaló Isten teremtett minket és ültette el lelkünkbe ezt a vágyakozást. Jézus Krisztus feltámadása, amelyet most, húsvétkor ünneplünk, megerősíti bennünk ezt a vágyakozást. Gyászoló családtagok szoktak mesélni arról, hogy szerettük elvesztésekor felébred, felerősödik bennük a vágy a túlvilági élet után és kifejezik hitüket, hogy egyszer majd újra találkozhatnak azzal, akit most elveszítettek. Jézus halálára, kereszthalálára emlékezve, amelyet tegnap, nagypénteken ünnepeltünk, szintén felerősödik bennünk a vágyakozás, hogy az örökkévalóságban találkozzunk az Úrral. Legalábbis akkor biztosan felerősödik, ha mély szeretet fűz minket hozzá.
A mai evangéliumban és a húsvéti időszak evangéliumi részleteiben érdemes odafigyelnünk a találkozás motívumára. Az asszonyok, az apostolok és a tanítványok, akiket szeretet kapcsolt Jézushoz, találkozhattak a Feltámadottal, és ezek a találkozások megerősítést jelentettek számukra. A történet szerint Mária Magdolna és a másik Mária hajnalban érkeznek Jézus sírjához, de azt üresen találják. Angyal közli velük a hírt az Úr feltámadásáról és parancsolja meg nekik, hogy vigyék meg ezt a hírt az apostoloknak. Nem kételkedtek abban, hogy az angyal igazat mond, hiszen saját szemükkel láthatták, hogy a sír üres, Jézus teste nincs a sírboltban. A feltámadásba vetett hitük mégsem teljes, van bennük még bizonytalanság, kételkedés és legfőképpen félelem, mert nem értik, mi is történhetett. E félelmükre utal az angyal köszöntése: „Ne féljetek!” Majd pedig Jézus szintén ugyanezekkel a szavakkal fordul hozzájuk: „Ne féljetek!” Félve, remegve futottak el a sírtól, csak ez a találkozás, a feltámadt Krisztussal való találkozás oszlatta el félelmüket. Ez a találkozás szüntette meg kételyeiket. Ez a találkozás tette rendíthetetlenné a hitüket. Ez a találkozás alakította át szívüket.
E húsvéti ünnepen induljunk mi is lélekben az Úr sírjához, tanuljunk a jelekből és várjuk, hogy találkozhassunk a feltámadt Krisztussal!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, feltámadt Krisztusunk! A húsvéti eseményekre nincs emberi magyarázat és nincsenek bizonyítékok, de jeleket találunk: az üres sírt, az elhengerített követ, a feltámadást hírül hozó angyalt, és a sírban maradt gyolcsleplet. Jeleket, amelyeknek az a célja, hogy az emberek higgyenek, eljussanak a hitre. Mennyire nehezen akarjuk meglátni, észrevenni a jeleket! Mennyire nehezen akarunk hinni a jeleknek! Mennyire nehezen értjük meg, hogy a kereszt a megváltás jele, a feltámadás a mi üdvösségünk jele. Mennyire nehezen akarunk hinni. Urunk, hiszünk feltámadásodban, amely az újjászületés forrása számunkra.