2017. december 24., vasárnap

Advent negyedik hét vasárnapja



Advent negyedik hét vasárnapja


Egy könyv üzenete

A németalföldi festő, Rogier van der Weyden 1434-ben festette az Angyali üdvözlet című képét. A művész egyáltalán nem törekedett arra, hogy a bibliai idők palesztínai környezetében ábrázolja az eseményt, amint Isten küldötte, Gábor angyal meghozza a hírt a fiatal názáreti lánynak, Máriának, hogy a Mindenható őt választotta ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen. A festő egészen egyszerűen egy XV. századi németalföldi tisztes polgári család házába helyezte a jelenetet. A háttérben egy bevetett baldachinos ágy, mellette kis szekrényen a tisztálkodáshoz szükséges vizeskancsó és tál, egy ülőpad piros párnákkal. A festmény sarkában látható még egy váza, fehér liliommal, amely Mária szüzességére, tisztaságára utal. Mária az ágy előtt a nyitott ablak felé fordulva térdel egy zsámolyon, kezében könyv. Mária kissé hátrafelé fordítja fejét a válla fölött, megpillantja a háta mögött megjelenő angyalt. Így hallgatja meg az üzenetet, de közben nem kel fel, tovább térdel, testét nem fordítja el az ablakon át beáradó fénytől.
Advent 4. vasárnapjának evangéliuma az angyali üdvözletet mondja el szavakkal, a festő a maga sajátos művészi módján ugyanezt igyekezett láthatóvá tenni. Gondolataim visszatérnek a Mária kezében lévő kis könyvhöz. Egy nyitott könyvecske, amiből Mária olvashatott, de a jelenés pillanatában szinte kiesik a kezéből, a lapokat megvilágítja a szobába beáramló fény. Mi van ebben a könyvben? Tudom, hogy a bibliai időkben nem voltak olyan könyvek, mint manapság és amilyen a festményen látható, és az is igaz, akkortájt az emberek többsége egyáltalán nem tudott írni és olvasni, de talán érdemes elidőznünk ennél a gondolatnál.
Mi van ebben a könyvben? Az ószövetségi emberek évszázados várakozásának története. Embereké, akik egykor ígéretet kaptak Istentől, hogy eljön a világba a Megváltó. És ők nem kételkedtek ebben az ígéretben, mert hittek abban, hogy Isten igazmondó, és maguk is érezték, hogy szükségük van a megváltóra, a szabadítóra. E kis könyvben olvashatóak azok a prófétai jövendölések, amelyek a messiási időről, annak jeleiről, előkészületéről, megvalósulásáról szólnak. Régi jövendölések, amelyeket nemzedékek adtak egymásnak tovább szóban, hogy a következő nemzedékek is tudjanak az isteni ígéretről és a Megváltót várva éljenek. Reményt sugárzó üzenet olvasható ebben a könyvben. Üzenet arról, hogy Isten az emberek üdvösségét akarja. Üzenet arról, hogy bár az ember elfordul Istentől, ő nem fordítja el tekintetét az emberről, rólunk. Az elvesztett paradicsom története olvasható ebben a könyvben, az ember elszakadása Istentől, ugyanakkor örök vágya, álma arról, hogy Isten helyreállítja majd a paradicsomi békét, amikor minden ember újra békében élhet ővele és egymással. Vándorlások története olvasható ebben a könyvecskében, népek és egyének vándorútjai, akik mind egy irányba haladnak. Magasságokat és mélységeket megjáró emberek igaz történetei. Útnak induló emberek történetei, akik fáradtságot nem ismerve haladnak előre, keresik az igazságot. Szegények és gazdagok, tanultak és műveletlenek, örvendezők és sírók, jóllakottak és éhezők, hősök és áldozatok történetei. Múltról és jövőről, a kezdetekről és a végső időkről szóló történetek. Üdvösségünk története, az emberiség története olvasható ebben a könyvben a teremtéstől kezdve a végső napokig.
Rólunk szóló üzenet olvasható ebben a könyvben. Nekünk szóló üzenet.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk, te teljesítetted ígéretedet, és elküldted közénk egyszülött Fiadat, a mi Megváltónkat. Fiad születésével újjáteremtettél minket embereket, mert Jézus a mi lelki újjászületésünk egyetlen forrása. Hisszük, hogy isteni gondviseléseddel azóta is formálod és alkotod a világot. Minden születéssel, minden emberi élet kezdetével valami újat alkotsz, amivel terveid vannak. Nekünk azt az utat kell végig járnunk életünkben, amelyet te jelöltél ki számunkra. Adj nekünk Fiad végtelen alázatosságából és engedelmességéből, hogy mi is egyedül a te akaratodat kövessük, egyedül téged tekintsünk életünk Urának, neked engedelmeskedjünk és a te országodat építsük!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése