Mária,
szomorúak vigasztalója
Könyörögj érettünk!
Sirák
fia könyvének ma olvasott sorai – természetesen Urunk, Jézus Krisztus és az
Újszövetség világosságában – megtanítanak a helyes elmélkedési módra, amely
elvezet a szemlélődésre. Négy nagy valóságot kell folytonosan szem előtt
tartanunk, belső univerzumunk négy nagy aspektusát. Először is a végső
dolgokat: az Úr Jézus második, dicsőséges eljövetelét, amikor feltámasztja a
halottakat, megtartja az utolsó ítéletet, újjáteremti az egész világot, és
átadja a Szentlélekben az Atyának. Ez az a végtelen nagy égbolt, amely alatt a
keresztény ember élete zajlik, ennek belső látomása kell, hogy minden áldott
nap teljesen birtokába vegye lelkünket. Másodszor gondolnunk kell a bomlásra és
a halálra. Ez mélységet ad életünknek, mert nem enged illúziókban élni;
méltóságot, mert kinyilvánítja létezésünk egyszeri és megismételhetetlen
voltát; és jelentőséget, mert életünket az örök élet kontextusába helyezi.
A
harmadik nagy valóság az Isten félelme, mellyel parancsai mellett kitartunk. Az
evangélium törvényéről van itt szó: arról az egyetlen törvényről, mely minden
más törvényt magába foglal, s amely nem is csupán törvény, hanem Isten
legbensőbb élete bennünk: a szeretetről. Számos teendőnk lehet, sok minden
érhet, de csak egy igazi feladatunk van: tovább tanulni szeretni, Isten
szeretetével, a Szentlélekkel. A negyedik pedig a Magasságbelivel kötött
szövetség, melyet a szentmiseáldozat vasárnapról vasárnapra megerősít köztünk
és a mennyei Atya között, Jézus vére által a Szentlélekben. Ahogy az Egyház
életében, úgy személyes életünkben is a szentmisének kell lennie a forrásnak és
a csúcspontnak, ahonnan kiindul és ahová tart minden tevékenységünk. El vagyunk
kötelezve, a misztikus jegyesség gyűrűjét hordjuk, amelybe a Názáreti Jézus
neve van belevésve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése