2017. augusztus 10., csütörtök

Szent Lörinc



Szent Lörinc


Szent Lőrinc ünnepén az evangéliumban Jézus kijelentését olvastuk: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.” Ez az igazság valószínűleg egy általánosan ismert közmondás vagy szólás lehetett Jézus korában, amelyet a tanítványok a kereszthalált és a feltámadást követően Jézusra vonatkoztattak. Ezek szerint Jézus az a búzaszem, aki életének feláldozásával a földbe kerül és ott egyedül van, hogy aztán feltámadásával gyümölcsöt hozzon. A tanítványok csak lassan, Jézus példája alapján értik meg, hogy bizonyos veszteség, áldozat árán lehet egy nagyobb jót elérni. Jézus halála olyan áldozat, amelyet egy nagyobb jó, az emberek megváltása és üdvössége érdekében hozott. Odaadását az Atya azzal jutalmazza meg, hogy feltámasztja az örök életre.
Ezt az értelmezést a keresztény közösség később jogosan szélesíti ki Krisztus minden követőjére. Főként igaz ez a vértanúkra, köztük a ma ünnepelt Szent Lőrincre. A vértanúk, akik hitükért feláldozták életüket, halálukban egészen hasonlókká váltak az Úrhoz, a kereszten meghaló Jézushoz. Az ő példájuk erősítse meg bennünk annak tudatát, hogy minden kereszténynek oda kell adnia egészen életét Krisztusnak, hogy általa bőséges termést hozzon.
© Horváth István Sándor

Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, felajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése