Évközi huszadik hét hétfője
Nekünk
is Jézus elé kell járulunk, mint a gazdag ifjú, aki lelkesen, tettre készen
lépett Jézushoz. De nem szabad megállni ott, ahol ő megállt, hanem mindennap
meg kell harcolnunk a harcot a kisebb jó ellenében a legjobbért. Jézus a gazdag
ifjúnak a Tízparancsolatot idézi (pontosabban csak a felebarátra vonatkozó
parancsokat, mert az Isten iránti kötelességek teljesítését magától értetődőnek
veszi). Ez azonban még csak az alap – ami persze szintén nincs Isten kegyelme
nélkül, ahogy az Olvasmányból is kitűnik –, az igazi odaadás, a természetes jó
helyett a természetfeletti jó választása csak ezután következik.
Valamennyi
elképzelésünkben, jó elhatározásunkban, áldozatunkban van valami jó, de ha
ehhez a jóhoz ragaszkodunk, nem jutunk el a végső jóhoz, Istenhez. Nem szabad
hagynunk, hogy bármilyen földi jó fogva tartsa szívünket, s az örök életet csak
mintegy ráadásként képzeljük el a földi vagyon, siker, boldogság mellé. Ez volt
az a lépés, amelyre a gazdag ifjú, hiába volt törekvő, jóravaló, ráadásul
erkölcsileg is feddhetetlen, nem tudta rászánni magát. Pedig számára nem
opcionális lehetőség, hanem az üdvösség feltétele volt, hogy a gazdagsághoz
való ragaszkodását elengedje, s úgy szegődjön Jézus nyomába. Mert elég csupán
egyetlen területen megengedni a földies ragaszkodást, az egész életünket
megmérgezi, és megakadályozza, hogy a jóval szemben a legjobbat válasszuk.
Urunk Jézus, azért kérdezünk Téged a jóról,
mert te az élő Istentől való vagy, aki a legfőbb Jó, aki minden jónak forrása,
s aki nélkül semmi jó nincsen, s így Te tudod a legjobban, hogy mi az, ami még
hiányzik nekünk, hogy a végső jót elérjük. Add meg nekünk, kérünk, hogy ne
ragaszkodjunk semmilyen jóhoz, hanem csak egyedül Hozzád, aki a legjobbat
akarod adni nekünk. Segíts kegyelmesen, hogy mindenben a Te akaratodat
keressük, aki az önmagunknak való meghaláson át vezetsz bennünket a
feltámadásra és az örök életre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése