2017. augusztus 22., kedd

Aki esőt adsz igazaknak és bűnösöknek egyaránt Irgalmazz nekünk!



Aki esőt adsz igazaknak és bűnösöknek egyaránt

Irgalmazz nekünk! 


Az Ember nem állandó! De állandóan változó anyagi mivoltában, melyről Pál apostol is tanúskodik, amikor az efezusi levélben kifejezi, hogy „egy a test és egy a Lélek” [Ef 4,4], de melyben törekedni kell a Lélekben való egységre, a testben élő embereknek! Jézus nagyon jól ismeri az Embert – Istenként és emberként egyaránt -, és tudja, hogy állításaiban, ígéreteiben, kijelentéseiben mennyi az állandóság, és mennyi a változó. Éppen ezért nem vár el olyant az embertől, amire nem képes! – Jegyzem meg itt, előljáróban.

Hogyan kell értenem Péter azon kijelentését, hogy „mi elhagytunk érted mindent”? Valóban, az apostolok elhagyták családjukat, többé nem gondoskodtak addig szeretett hozzátartozóikról? Igen, Jézus úgy reagál a felvetésre, hogy „mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni”. Lehet vajon, ezzel az idézetre hivatkozással indokolni a papi nőtlenséget, a cölibátust, melyet a Római Katolikus Egyház a papi szolgálat feltételeként szab meg? Jézusról azt tapasztalom, hogy mindig rém óvatosan fogalmaz. Senkit nem zár ki az Istennel való közösségből, ugyanakkor rangsorol. Mintha lenne a mennyek országában rang és sorrendiség. Előrébb való, nagyobb tiszteletet érdemlő személy, és kevesebbet érő személy. Valóban, erről van szó?
Nem teljesen világos a számomra, hogy mi van odaát. Az azonban kitisztul számomra, hogy Jézus, akkor, amikor sorrendiségről beszél, soha nem e világ értékítélete szerinti minősítésre utal. E világ, és Isten országa közötti értékkülönbség két különböző, egymástól eltérő gondolkodást igényel tőlünk is! „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok!” [Iz 55,8-9] Jézus szavai nem érthetők meg e világi gondolkodás számára! A fentről valót csak az értheti meg, aki képes újjá születni lélekben! Ide tartozik megítélésem szerint Jézusnak a tanítása, mely a Mt 13,10-17-ben hangzik el.
Meg nem ítélhetem Jézus szavait, míg nem vagyok képes Vele, lelki közösségre lépni! Erre törekszem, hogy szavai számomra olyan értékűvé legyenek, ahogy arról Ő gondolkodik!
Addig? Nem marad más számomra, mint, hogy félem szavait, és imádattal hordozom szívemben! Ámen
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése