2017. július 2., vasárnap

Sarlós Boldogasszony



Sarlós Boldogasszony


Hordozd a kereszted! 

Az ember egész életén át azokra a legalapvetőbb kérdésekre keresi a választ, miszerint honnan származunk, kitől kaptuk a létezés ajándékát, mi a célja földi életünknek és hová fogunk jutni annak lezárulta után. A vallásalapítók annyit mertek állítani, hogy ezekre a kérdésekre egyedül Isten adhat választ, a megoldás nála van. Ezzel szemben Jézus egyedülálló tekintéllyel azt állította, hogy ő a megoldás. Nem azt mondta, hogy a megoldás nála van, hanem hogy az ő személye a megoldás. Őt kell követni és akkor megismerjük az emberi létezés eredetét, értelmét és végső célját. Jézus szava már nem egy prófétai beszéd abban az értelemben, hogy majd eljön valaki a jövőben, aki meghozza a megoldást, hanem ő a Megváltó, akinek a személye választ ad az emberi létezés kérdéseire. Ebben az értelemben érdemes olvasnunk Jézus kijelentését a mai evangéliumban: „Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt.” Ilyen tartalmú üzenettel és ezzel a következetességgel korábban egyetlen tanító sem mert az emberek elé állni. Jézust kell elfogadnunk, őt kell követnünk, vele kell hordoznunk életünk keresztjeit, és akkor megtaláljuk az élet útját. És ha ezen az úton úgy járunk, hogy készek vagyunk Krisztussal meghalni, akkor részesedni fogunk majd az ő dicsőségében, a feltámadásban.
Az evangéliumok szerint ezt a gondolatmenetet az élet értelméről még Jézus legközelebbi tanítványai sem értették meg igazán. Ezt leginkább azok a jelenetek szemléltetik, amikor az Úr a rá váró szenvedésről és halálról beszél nekik, és ők teljesen értetlenül fogadják szavait. Mást várnak, mások az elképzeléseik arról, hogy miként fog megvalósulni a messiási uralom. Azt remélik, hogy Isten majd kiszabadítja a Messiást a gonosz emberek kezéből, akik életére törnek, a mennyei Atya majd megmenti Fiát a haláltól. A nagypénteki események végleg cáfolják az apostoloknak és a tanítványoknak ezt az elképzelését. Éppen a nagypénteki kereszthalál lesz a legértetlenebb számukra, mivel a keresztre feszítés annak a Jézusnak a halálát okozta, aki az élet szerzőjének és az emberi élet megoldásának nevezte önmagát. Hogyan lehet ő a megoldás az emberi életre, amikor meghal? Látják az életnek és a halálnak a küzdelmét, s úgy vélik, hogy a halál győzedelmeskedik ebben a harcban. A kereszt a teljes megsemmisülést, a megalázottságot, az elesettséget, a magára maradottságot, a tehetetlenséget jelentette számukra. Emiatt válik a kereszt a hit próbatételévé. Olyan helyzetben kell, kellene hinni Isten igazmondásában, amikor látszólag mindannak ellenkezője valósul meg, amit Isten ígér. Olyan helyzetben kellene látni a kiutat, amikor minden ajtó bezárul. És Isten talál megoldást, feltámasztja Jézust a halálból.
Az életnek és a halálnak ezt a titokzatos küzdelmét akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy ez a küzdelem nem a szemlélőkben és nem a kívülállókban játszódik le, hanem Jézus személyében. Ő maga az, aki átéli a magára maradottságot, a teljes megaláztatást, a tehetetlenséget, s amikor Atyjának ajánlja lelkét a kereszten, akkor tőle várja a megoldást, közbeavatkozást, amely az élet győzelmét jelenti.
A mai vasárnap üzenetét így foglalhatjuk össze: Hordozd a kereszted! Ajánld életedet és halálodat Isten kezébe és akkor megkapod az örök életet.
© Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy nehéz lesz ez az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az örök élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te vagy az egyetlen, akiben megtalálom boldogságom és örök életem. Segíts, vezess, élj bennem! Adj erőt, hogy hűséges tanítványod és követőd legyek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése