Jézus Szíve, minden vigasztalás kútfeje,
Irgalmazz nekünk!
Aki
Jézussal járja útját, annak a törvénye Krisztus! Ne írja felül semmi Jézus
Krisztus tanítását! De ahhoz jól kell ismernem, és értenem szavait. Hogy
érthessem, ahhoz Vele kell közösségben járnom. Nehogy Őt akarjam arra
ráncigálni, amerre én akarok menni, mert az úgy sem fog sikerülni. Másrészt, én
leszek az, aki megtévesztem magam.
Nézzük
csak meg e gondolatok fényében az Eucharisztia tiszteletünket. Mennyiben
valljuk, hisszük annak szentségi voltát, vagy mennyire vált az áldozás, és a
szentségi átváltoztatás olyan emberi természetünk részévé, mint például a
mosakodás? Szokás, egyszerűen kultikus élmény, vagy hitvallásunk
megnyilvánulása?
A mai
példabeszédben nagyon lecsupaszítva, nagyon leegyszerűsítve mintha erről volna
szó: mennyire vagyunk szokásaink rabjai, és mennyire engedjük meg számunkra, és
közösségünk számára azt, hogy az értékek megőrizzék a maguk fajsúlyát,
méltóságát, a maguk eredeti voltában. Bizony, ez azon múlik, hogy én, az Ember,
mennyire vagyok képes felülemelkedni azon, ami külsőség. Illetve, mennyire
vagyok képes elvonatkoztatni attól, hogy szerepeket játszok, illetve az állandó
megújulásom felett éberen őrködöm.
Állandóan
vissza kell csatolnom éppen ezért Krisztushoz! A bűnbánat szentsége is, ha nem
ezt a feladatot tölti be, és nincs összefüggésben az Eucharisztia csodálatával,
tiszteletével, Krisztus bennem való jelenlétével, akkor kiüresedetté lesz,
elértéktelenedik.
A
papság, szerintem egyik lényeges feladata pontosan ez volna, hogy a tartalom
felett őrködjön, a szentségi hatalmat éberen vigyázza, és ébren tartsa bennünk.
Nekünk szükségünk van a figyelmeztetésre, a segítségre, a kontrollra. Könnyen
beleveszünk pillanatnyi érdekeinkbe, és megengedjük magunknak, hogy a lényeget
elveszítsük a szemünk elől.
Lássuk
be, hogy fegyelmezetlenek vagyunk. Éppen ezért baj az, ha a papság is
fegyelmezetlenné lesz, ha nem képes betölteni pásztori küldetését, aki
terelgetni képes Isten nyáját.
Na, de
nem a papságon akarom elverni a port, és nem is rajtuk akarom számon kérni
emberi gyengeséginket. Inkább arra gondolok, hogy, mert emberek vagyunk,
egymástól kell elfogadnunk a kontrollt, és tudnunk kell elfogadnunk azt, hogy
kontrollra szükségünk van!
Egyetlen
személyhez, Krisztushoz kapcsolódni, hozzá igazodnunk sem könnyű, kontroll
nélkül!
Ebben a
mai példabeszédben a tanulság az a számomra, ami Jézus szavaiban, végső, jól
ismert, szlogenné lett kijelentésében mélyen meghúzódik: „Irgalmat akarok és
nem áldozatot” Semmit se ítéljek meg, vagyis ne feszítsek keresztre senkit,
amíg meg nem értem a lelki indíttatását! Miből fakad a tett, milyen érték, vagy
érték hiány van a tettek mögött?
Feltételezve
a jó szándékot, tisztáznom kell ok és okozat közötti összefüggéseket!
Isten
bölcsességét kérem a magam számára, hogy tévedéseimből mindig vissza tudjak
találni Krisztushoz, és tévedéseimet fel tudjam vállalni mások előtt is! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése