2017. július 20., csütörtök

Jézus Szíve, lándzsával átdöfött Szív, Irgalmazz nekünk!



Jézus Szíve, lándzsával átdöfött Szív,

Irgalmazz nekünk!



Ember, ilyent mondhat, egy másik embernek? Sőt! Minden embernek? Csak az, Akiből a Lélek szólal, Akit Isten e szavak kijelentésére felhatalmaz. Ez hatalom, erő, felelősség, és következményekkel jár! Aki van, az szólíthatja meg így az Embert! Jézus tehát nem önmagára hívja fel a figyelmet, hanem arra, aki minden hatalmat Rá bízott, Neki adott; Aki Belőle árad, és akarja betölteni minden ember értelmét, szívét, érzékelését, egész lényünket. Isten át akar járni bennünket, át akar formálni bennünket! Új emberré próbál alakítani Isten úgy, hogy szabad rendelkezésünket nem írja felül. Szabad döntésünkre bízza hatalmát, erejét, tudva, hogy ezzel felelősséget terhel ránk, és, hogy ez, a mi életünkre és az egész világ létére következménnyel lesz. Következmények keletkeznek úgy Jézus tetteiből, és szavaiból, ahogy a mi minden tettünk és szavunk sem múlik el következmény nélkül. Ez is a teremtés része! Így is – talán észrevétlenül, észre sem vesszük, és - a teremtésbe bevon, bele olvaszt bennünket Isten! Ebbe a következményekkel terhelt felelősségbe bele lehet fáradni, bele lehet roppanni is, mert gondot okoz, megterheli gyenge emberi alkatunkat. Jézus azt mondja, hogy Isten, Aki a Van, a Minden, és a Mindenség, ezt tudja, és ez része, sőt, elkerülhetetlen része a természetünk adta létünknek. De, ha ezt felismerem, én, az Ember, akkor ettől ne törjek meg, ne váljak reményt vesztetté, hanem bírjam magamat alázatra, és merjek oda állni Isten elé, és azt mondani, hogy nekem ez már sok, felülmúlja erőmet, képességemet, tűrőképességemet, intelligenciámat. Erre felelete Istennek Jézus, az Emberfia, az Istenfiú. Aki, a hozzám hasonló emberi természetével volt kénytelen elhordozni isteni természetét. Amire azt a tanácsot adja, nekem, az embernek Jézus, hogy vegyek róla példát. Akinek a terhe sokkal nagyobb volt az enyémnél, és, aki mégis, a terhére képes volt azt mondani, hogy „az én igám édes és az én terhem könnyű.”
Jézus nem nagyképű, és nem is hordja fenn az orrát, azzal, hogy Ő az Atyával közösségben van. Nem! Csak gondoljak bele: emberként tudhatom, hogy minden éremnek két oldala van. Felőlem nézve Jézus isteni mivolta számára csak előny lehet. De, ha a Mindenség felöl közelítem meg Jézus kettős személyiségét, akkor bizony, emberként – az Istennel közösségre eljutni, és arra a közösségre engedelmessé tenni magam (?) - ez komoly teher lehetett számára. Milyen nehéz nekem, csak egy másik ember szándékaiba beleállnom, azonosulnom akaratával? Elfogadnom, és követnem? Jézus, ezzel szemben teljes emberi személyiségét kész és képessé volt alárendelni Isten szándékának, akaratának! Jézus, amikor azt tudja mondani, hogy „én szelíd vagyok és alázatos szívű”, akkor ezt, Róla, az Atya jelenti ki. Isten szól a szavai által! Éppen ezért e szavak jelentése egészen más, mint amit e szavakkal mi, középszerű vallásos emberek – nem hívőt mondok, mert az lehet hívő, aki közösségre lépett már Jézussal (!); melyikünk jelentheti ezt ki magáról? – kifejezünk. És akkor még nem beszéltem a világban megszorult emberekről, akik számára a szelídség és az alázat értelmezhetetlen fogalom.
Ha ebben az összefüggésben próbálom értelmezni, hogy Ki az Isten, a Szeretet, akkor bizony ráérezhetek arra, hogy e fogalmak Isten szókészletében egészen más természetűek, mint az én számomra. És, akkor, elkezdhetem a magam számára az egész életet átértelmezni.
Istenem, Atyám! Próbálom felfogni, és érteni a Te logikádat. Nem könnyű, de akarom, szeretnék Veled közösségre lépni, Jézus nyomában, és Vele közösségben. Kérem Szentlelked bölcsességével alakíts, formálj engem! Ámen


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése