2017. július 17., hétfő

Jézus Szíve, gyalázatokkal tetézett Szív, Irgalmazz nekünk!



Jézus Szíve, gyalázatokkal tetézett Szív,
Irgalmazz nekünk!


Most tartunk Máté evangéliumának tizenegyedik fejezeténél, ami ezzel a mondattal kezdődik: „Történt pedig, hogy amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványának oktatását, elment onnan, hogy tanítson és prédikáljon a városaikban.”
Nézzük vissza Máté evangéliumának felépítését, hogyan is jutottunk el a tizenegyedik fejezethez? Miután Jézus elkezdi működését, és kezdi kiválasztani személyesen a tanítványokat, azonmód elkezdi hirdetni az „országának örömhírét” (Mt 4,23), és ezzel párhuzamosan kezdi gyógyításait, csodáit! Majd, elérkezünk a Hegyi Beszédhez, hiszen terjed a híre, és vonzani kezdi az embereket, a tömegeket. A Hegyi Beszéd már egy nagy tömegekhez szóló tanítása, a nyolc boldogságról, a törvény és a társadalmi békesség, együttélés kérdéseiről, az ellenségszeretetről. A hatodik fejezetben már taníthatja a népet az imádságra, és azokra a dolgokra, melyek az Istennel való kapcsolatnak feltételei, azért, hogy az ember békessége, igaz értékekből valósulhasson meg, és lehessen fenn is tartani. Értékítéletre, és valós érték megtartására tanítja a népet Jézus. Ebbe a tanításba kapcsolódnak bele azok a csoda tettei, melyek szavainak hitelességét képesek garantálni a tömeg számára. Így alakul ki Jézus körül egy tanítványi közeg, akik éhezik már és szomjúhozzák azt az életformát, életmodellt, amiről tanítja őket. Máté evangéliumának nyolcadik és kilencedik fejezete ezeket az eseteket gyűjti csokorba. Ezen a vonalon érkezünk el a tizedik fejezethez, mely már az apostolok kiválasztásáról szól, és arról, hogy Velük elkezd egy mélyebb kapcsolat kiépítésébe. Aminek a vége, hogy küldetést add számukra.
Lukás történetében az apostolok kiválasztása előbb történik (már a hatodik fejezetben), és a küldetés a hetvenkettőhöz szól (a tizedik fejezetben), mi most maradjunk Máténál.
Arra szeretnék rávilágítani, hogy Jézus a kiválasztottaktól többet vár el, többet kér, és több bizalmat add! Tudja mire kéri fel őket, és tudja, hogy mivel kell számolniuk, ha a küldetésre vállalkoznak. A bizalma, tanítványai, illetve apostolai felé, ebből a tudatos állapot értékeléséből és helyzet ismeretéből kap hangsúlyt!
„Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.” Isten méltóságának viselésére van Jézus bizalma, apostolai iránt! Teher ez, vagy könnyebbség? Bizony, ez a személyen múlik! Hogyan viselem el azt, hogy Isten bizalmát élvezhetem? Erre való a tanítvány lét. Hogy, mire apostolává lehet az Ember, már Isten méltósága természetévé lehessen! Megedződjön abban, hogy az alázat és a szelídség Isten bizalmának ajándékára legyen feleletté! A keresztem hordozása, már ne legyen teher, vagy legalább is édes teherré lehessen. „… aki elvesztette az életét énértem, megtalálja azt”! Ez az a megtalált kincs, amire akkor döbben rá a megtaláló, hogy mekkora értékre lelt, amikor már birtokolja.
Jézus azt sem rejti véka alá, mert bizalommal van apostolai iránt, hogy a bizalomra adott válaszért, jutalom jár. A jutalom mértéke a válasz nagylelkűségénél nem lesz kisebb!
Legyünk próféták, igazak, vagy legyünk akár csak könyörületesek, mert Krisztus követségében tesszük, jutalmunk nem fog elmaradni!
Mégis, ne csupán a jutalomért, bárcsak Nevedért tenni képessé lehessek a szolgálatodra! Alkalmassá tegyél engem követségedre Istenem! Ámen


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése