Ferenc pápa: Az
evangélium szabad és vidám misszionáriusai legyünk!
Július első vasárnapján délben a Szentatya
arról elmélkedett, hogy minden hívőnek misszionárius tanítványnak kell lennie,
a Jézussal való kapcsolatot kell első helyre tennie, mert Jézust kell életével
mások felé közvetítenie. A pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai liturgia a Máté-evangélium tizedik
fejezetében található missziós beszéd utolsó mondatait tartalmazza (vö. Mt
10,37–42). Ebben a beszédben Jézus a tizenkét tanítvány tanítja, mielőtt első
alkalommal misszióba küldené őket a galileai és júdeai falvakba. A beszédnek
ebben a záró részében két olyan szempontot hangsúlyoz Jézus, amely lényegi
fontosságú a misszionárius tanítvány élete szempontjából. Az első az, hogy a
Jézussal való kapcsolat erősebb minden más köteléknél; a második az, hogy a
misszionárius nem önmagát, hanem Jézust viszi, rajta keresztül pedig a mennyei
Atya szeretetét. Ez a két szempont kapcsolódik egymáshoz, hiszen minél jobban a
tanítvány szívének és életének középpontjában van Jézus, ez a tanítvány annál
jobban „áttetsző” az ő jelenlétére. Ez a két dolog együtt jár.
„Aki jobban szereti apját vagy anyját nálam,
nem méltó hozzám” (Mt 10,37), mondja Jézus. Az apa szeretete, az anya
gyengédsége, a testvérek közötti szoros barátság – ezeket, jóllehet mind nagyon
jó és jogos, nem szabad Krisztus elé helyezni. Nem azért, mintha ő azt akarná,
hogy szívtelenek és hálátlanok legyünk, sőt épp ellenkezőleg, mert a
tanítványlét megkívánja, hogy a mesterhez fűződő kapcsolat legyen az első.
Bármilyen tanítványról, világi hívőről, papról vagy püspökről legyen is szó: ez
a kapcsolat az elsődleges! Valószínűleg az első kérdés, amelyet egy
kereszténynek fel kell tennünk, ez: „Te találkozol Jézussal? Kéred Jézust?” A
kapcsolat! Szinte át is fogalmazhatnánk a Teremtés könyvének kijelentését, így:
ezért az ember elhagyja apját és anyját, Jézus Krisztussal egyesül, és ketten
egyek lesznek (vö. Ter 2,24).
Aki hagyja magát bevonni ebbe szeretet- és
életkötelékbe az Úr Jézussal, az az ő képviselőjévé, az ő „nagykövetévé” válik,
főleg a maga lét- és életmódjával. Olyannyira így van ez, hogy Jézus, amikor
misszióba küldi tanítványait, azt mondja nekik: „Aki titeket befogad, az engem
fogad be, és aki engem befogad, az azt fogadja be, aki küldött engem” (Mt
10,40). Szükséges, hogy az emberek azt érezhessék, hogy e tanítvány számára
Jézus valóban „az Úr”, Jézus valóban az ő életének középpontja, az ő életének
mindene. Az pedig nem érdekes, hogy mindenki máshoz hasonlóan neki is megvannak
a maga korlátai, sőt vétkei – csak tudja alázattal elismerni őket –; csak az a
fontos, hogy ne legyen kettős szíve. Mindig fenyeget ugyanis ez a veszély.
„Keresztény vagyok, Jézus tanítványa vagyok, pap vagyok, püspök vagyok, de
kettős a szívem.” Nem! Ezt nem szabad! Nem lehet kettős a szívünk! Egyszerű,
Jézussal egyesült szívvel kell élnünk. Nem élhetünk kettős életet, őszintének
kell lennünk önmagunkhoz és másokhoz. A kettős élet nem keresztény! Ezért kéri
Jézus az Atyát, hogy a tanítványokat ne fertőzze meg a világ szelleme. Jézussal
vagy, Jézus szelleme vezérel, vagy a világ szelleme.
Ezen a téren a papi élet tapasztalata egy
gyönyörű és nagyon fontos dolgot tanít nekünk: éppen Isten hívő, szent népének
ez a befogadása, éppen az a „pohár friss víz” (Mt 10,42), amelyről beszél az Úr
a mai evangéliumban, és amelyet hívő szeretettel adnak, ez az, ami segít téged,
hogy jó pap légy! A misszióban is megjelenik a kölcsönösség: ha mindent
elhagysz Jézusért, az emberek felismerik benned az Urat; ugyanakkor segítenek,
hogy mindennap megtérj az Úrhoz, hogy megújulj, megtisztulj a megalkuvásoktól
és legyőzd a kísértéseket. Minél közelebb van a pap Isten népéhez, annál
közelebb érzi magát Jézushoz, és minél közelebb van a pap Jézushoz, annál
közelebb érzi magát Isten népéhez.
Szűz Mária saját személyében tapasztalta meg,
mit jelent önmagától elszakadva szeretni Jézust, új értelmet adva a családi
kötelékeknek a Jézusba vetett hit alapján. Anyai közbenjárásával segítsen
minket, hogy az evangélium szabad és vidám misszionáriusai legyünk!
A Szentatya szavai az Angelus elmondása után:
Kedves testvéreim! Július 5-én tartják
Venezuela függetlenségének ünnepét. Imádkozom ezért a kedves nemzetért, és
lélekben közel vagyok azokhoz a családokhoz, akik elveszítették gyermekeiket az
utcai tüntetésekben. Felhívást teszek közzé annak érdekében, hogy vessenek
véget az erőszaknak, és találjanak békés, demokratikus megoldást a válságra. A
Coromotói Szűzanya járjon közben Venezueláért! Most pedig mindnyájan kérjük a
Coromotói Szűzanyát Venezueláért: „Üdvöz légy, Mária…”
Köszöntelek mindannyiatokat, akik itt vagytok,
rómaiak és zarándokok! Külön is megemlítem a Belfastból jött ír híveket, a
Schattdorfból (Svájcból) jött fiatalokat, akik nemrég részesültek a bérmálás
szentségében. Köszöntöm az egyházközségi csoportokat, a társulatokat, valamint
a Carditóból (Nápoly mellől) indult motoros zarándoklat résztvevőit.
Szép vasárnapot kívánok
mindenkinek! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A
viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése