2017. július 21., péntek

Évközi tizenötödik hét péntekje



Évközi tizenötödik hét péntekje

A farizeusok a szombatra vonatkozó törvények megszegésével vádolják Jézust a mai és a holnapi evangéliumban. Az ellenkezést először a kalászok leszedése, majd pedig egy gyógyítás váltja ki. Máté evangélista arra törekszik írásában, hogy a vádaskodás alapjának hamisságát igazolja. Nem Jézus, hanem a tanítványai szedik le a kalászokat, bár magatartásuk részben jogosan kérhető számon Mesterüktől. Ennél azonban fontosabb, hogy Jézus nem az eredeti mózesi törvény ellen van, hanem csak azon szabály érvényét kérdőjelezi meg, amelyekkel a farizeusok kiegészítették a törvényt.
A farizeusok vélekedését annak ismeretében érthetjük meg, hogy az ószövetségi gondolkodás szerint egyedül a törvény üdvözítheti az embert. Ezt a törvényt maga Isten adta Mózes által, ezért annak tekintélyét senki nem kérdőjelezheti meg. Ez a törvény jelöli ki az ember számára azt az utat, amelyen eljuthat Istenhez, mégpedig az egyedüli utat. A törvény megtartásánál tehát nem létezhet fontosabb az ember számára. És ha a törvény ennyire fontos az ember üdvössége szempontjából, akkor azt minden erővel védeni kell - szól a farizeusok vélekedése.
Jézus sérelmezi, hogy olyanok kérik rajta számon a parancsok megtartását, akik a törvény igazi lényegét, az irgalmasságot semmibe veszik. A gyógyításokkal Jézus éppen ezt a törvény szerinti irgalmasságot gyakorolja.
© Horváth István Sándor

Imádság

Apostolod mondotta, Urunk: „Élek ugyan, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem”. A szentáldozás után én is azt szeretném, ha bennem élnél, Uram, ha velem küzdenél szenvedélyeim ellen, ha velem tűrnél, mikor igazságtalanságot kell szenvednem, ha velem dolgoznál, mikor kötelességet kell teljesítenem, ha gyakorolnád bennem szeretetedet, mikor ápolnom, gondoznom, nevelnem kell valakit. A te akaratod valósuljon bennem, amikor kedvem ellenére is engedelmeskedem. A te jóságod buzgólkodjon, amikor másokat boldogítok. Így maradjak én benned, te pedig énbennem, Uram.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése