Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív,
Irgalmazz nekünk!
Jézus,
mintha ellene menne a törvénynek, az addig volt „társadalmi” igazságoknak. Már
megint azt mondja, a törvényre utalva: „Én viszont azt mondom nektek”. De Jézus,
valójában nem ellenszegül a törvénynek, hanem abba mélyebben megy bele. A
törvényt és a törvényben a szeretet parancsát tanítja meg meghallani,
kifejeződni. A törvény szavai többet akarnak kifejezni, mint amennyit ki bír
fejezni. A szavak bennünk válhatnak életté. A kérdés az, hogy mi lakik bennünk?
Szeretet, vagy megfelelési kényszer? Szándék a jóra, vagy restség a rosszban.
Merevség, és félelem, vagy a szabadság szeretete?
Jézus a
Mennyei Atyára mutat, akivel Ő, az ember is képes egy lenni! Pál olyan
kifejezést használ, hogy Isten szegénnyé lett értünk, hogy bennünket gazdagabbá
tegyen. De, e szavak mögött is azt kell felismernem, amit ki próbál fejezni a
számunkra, azok számára, akik kegyelmi állapottal vagyunk megajándékozva, akik
kegyelmet kegyelemre halmozhatunk (Jn 1,16)!
Nem a
világi szegénységről beszél Pál, hanem arról a mérhetetlen gazdagságról, arról
a teljességről, mely Isten dimenziói között vár ránk, lehet a miénk, akkor, ha
elfogadjuk, és élünk azokkal a kegyelmi ajándékokkal, melyeket Isten nyújt
Krisztus által számunkra!
Ez pedig
annak a szeretetnek a megélése, ami imádsággá képes lenni bennem azokért is,
akik bántanak, akiket nem értek, akik értetlenségből követnek el butaságot,
vagy terheltek, és fel sem képesek fogni terheltségükből eredő tetteiket,
melyek megaláznak másokat. Azt állítom, hogy lehet szeretni – isteni
szeretettel (!) - mindenkit, de ahhoz definiálnom kell, hogy milyen okból eredő
hibái ellenére is szeretem. Jézus a kereszten, a jobb latornak nem veti szemére
bűnét, amiért megfeszítették, hanem azért a jóért, ami benne jó, megdicsőíti.
Minden emberben van, kell keresnem és találnom azt a jót, amiért szerethető.
Amiért imáimban hálát adni, köszönetet mondani, vagy vele kiengesztelődni
képessé lehetek. Mert eredendően minden embert jónak teremtett Isten, éppen
ezért azt a jót kell kutatnom benne, aki az Istentől való. De erről csak
Istennel lehetek képes nyíltan, és egyenesen beszélni, mert tudom, hogy az a
másik ember visszaélne – félre értené –hozzá való és a jóra érdemessé való
viszonyulásomat, és az általa keltett körülményhez való viszonyát. De ez is
azért van bennünk emberekben, mert mi magunk sem tudjuk elfogadni magunkat, nem
hiszünk a magunk jóra való képességében, éppen ezért nem is tudunk mit kezdeni
azzal, ha bennünk más felismeri a jót, a jóra való képességet. (Persze, vannak
azok is, akik önteltek, de az egy másik kategória.) Azaz, a szeretet nem akar
hasznot húzni a maga számára a másikból. A szeretet, ha isteni szeretet, akkor
alázattal viseli, fogadja el, fedezi fel önmaga képességeit és gyengeségeit is,
melyeket viselni és hordozni kénytelen. A szeretet nem azért szeret, mert
hasznot remél abból, hanem, … a szeretetben benne van az a remény, hogy jóra
váltható minden, mert a szeretet megszentel, nemesít. Azt is akiből árad, és
azt is, akire kiáradni hajlandó!
Szeretetedben
növelj engem, és általam Istenem! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése