Ferenc pápa: Fogadjuk el, hogy törékenyek vagyunk és szükségünk van Isten hatalmára!

Ferenc pápa: Fogadjuk el, hogy törékenyek vagyunk és szükségünk van Isten hatalmára!

Ébredjünk tudatára, hogy gyengék, sebezhetők és bűnösek vagyunk: csak Isten ereje üdvözít és gyógyít – Ferenc pápa ezekkel a szavakkal buzdította a híveket június 16-án reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

Egyikünk sem üdvözülhet saját maga erejéből, szükségünk van Isten hatalmára, hogy üdvözüljünk. Ferenc pápa elmélkedését Szent Pál Korinthusiakhoz írt második levelének egy szakaszához fűzte (2Kor 4,7–15). Az apostol Krisztus misztériumáról mondja: „kincsünk cserépedényben van”. Mindenkit arra buzdít, hogy ébredjen tudatára: cserepek, gyöngék, bűnösek vagyunk – Isten hatalma nélkül nem haladhatunk előre. Krisztusnak ez a kincse törékenységünkben van – állapította meg a pápa –: mi vagyunk cserépből. Mert Isten hatalma, Isten ereje üdvözít, gyógyít, állít talpra. Ez sebezhetőségünk valósága.

Mindnyájan sebezhetők, törékenyek, gyengék vagyunk és gyógyulásra van szükségünk. Szent Pál mondja: üldözést szenvedünk, szorongatnak minket. Gyöngeségünk megnyilvánulása jelenti, hogy cserépből vagyunk. Ez sebezhetőségünk. Az élet egyik legnehezebb dolga, hogy felismerjük saját sebezhetőségünket. Olykor megpróbáljuk letakarni, kisminkelni, elrejteni sebezhetőségünket, hogy ne látszódjon... Maga Pál is visszautasítja a fejezet elején a „gyalázatos alattomosságot”. Az alattomosság mindig szégyenletes, álszent – mutatott rá Ferenc pápa.

A másokkal szembeni álszentségen túl létezik a saját magunkkal szembeni képmutatás is, amikor azt hisszük, hogy mi másmilyenek vagyunk, nekünk nincs szükségünk gyógyulásra és támaszra. Amikor azt mondjuk, hogy nem cserépből vagyunk, van saját kincsünk. Ez az út a hiúság, a beképzeltség, az énközpontúság felé vezet. Akik nem cserépnek érzik magukat, saját magukban keresik az üdvösséget, a teljességet. De Isten hatalma az, ami üdvözít bennünket – hangsúlyozta a szentatya. – Pál elismeri sebezhetőségünket, de ezt állítja: „Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak”. Nem zúznak össze, mert Isten hatalma üdvözít bennünket. „Bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk”, ismeri el az apostol. Istentől kapjuk azt, ami reményt ad. Üldöznek bennünket, de nem vagyunk magunkra hagyatottak. Lesújtanak ránk, de nem ölnek meg. Mindig fennáll ez a kapcsolat a cserép és a hatalmas erő, a cserép és a kincs között. Kincsünk cserépedényben van. De a kísértés mindig ugyanaz: letakarni, alattomosan elrejteni, elutasítani, hogy cserépből vagyunk. Ez a saját magunkkal szembeni képmutatás.

Pál apostol ezzel az érvelésével, Isten szavának ily módon történő hirdetésével egy párbeszédhez vezet el bennünket, amely „a kincs és a cserép” között zajlik. Ezt a párbeszédet szüntelenül folytatnunk kell, hogy becsületesek legyünk. Például a szentgyónásban, amikor felsoroljuk bűneinket, mintha egy piaci árlistát olvasnánk fel, arra gondolván, hogy kissé fehérre festjük a cserepet, hogy erősebbek legyünk. Ehelyett el kell ismernünk gyengeségünket és sebezhetőségünket, még akkor is, ha ez nehéz – buzdított a pápa. Ekkor lép fel a „szégyenérzet”. A szégyen az, ami kitágítja a szívet, hogy beléphessen Isten hatalma, Isten ereje; annak a szégyenérzet, hogy cserepek, nem pedig ezüst vagy arany edények vagyunk. Ha eljutunk erre a pontra, akkor nagyon boldogok leszünk. A párbeszéd Isten hatalma és a cserép között: gondoljunk a lábmosásra, amikor Jézus Péterhez közeledik, és Péter ezt mondja: „Ne, Uram, nekem ne mosd meg a lábam.” Péter nem értette meg, hogy cserép volt, hogy szüksége volt az Úr erejére, ahhoz, hogy üdvözüljön.

Nagylelkűségre van tehát szükség ahhoz, hogy elismerjük: sebezhetők, törékenyek, gyengék, bűnösek vagyunk. Csak ha elfogadjuk, hogy cserépből vagyunk, csak akkor jön el hozzánk Isten rendkívüli hatalma és nekünk adja a teljességet, az üdvösséget, a boldogságot, az üdvözülés örömét. Így megkapjuk az Úr kincsét – zárta péntek reggeli homíliáját a pápa.