Ferenc pápa: az
Eucharisztia Isten irántunk tanúsított szeretetére emlékeztet minket
Június 18-án este a szentatya a Lateráni Szent
János-bazilika előtti téren mutatta be az úrnapi szentmisét. Beszédében azt
hangsúlyozta, hogy az Oltáriszentség az emlékezet és az egység szentsége.
Úrnapjának főünnepén többször is előkerül az emlékezés témája: „Emlékezz az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened vezetett […]. Ne felejtsd el az Urat, […] aki a pusztában mannával táplált” (vö. MTörv 8,2.14.16) – mondta Mózes a népnek. „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (1Kor 11,24) – mondja majd Jézus nekünk. „Emlékezz Jézus Krisztusra” (2Tim 2,8) – mondja majd Pál az ő tanítványának. A „mennyből alászállott, élő kenyér” (Jn 6,51) az emlékezet szentsége, amely valóságosan és megfoghatóan emlékeztet minket Isten irántunk tanúsított szeretetének történelmére.
Emlékezz, mondja ma Isten szava mindannyiunknak. Útjához a nép az Úr tetteinek emlékezetéből merített erőt a pusztában; egyéni üdvtörténetünk az arra való emlékezésen alapszik, amit az Úr tett értünk. Az emlékezés lényegi fontosságú a hit számára, ahogyan a víz is a növény számára: ahogyan nem tud életben maradni és gyümölcsöt hozni egy növény, úgy a hit sem, ha nem oltja szomját az arra való emlékezésből, amit az Úr tett értünk. „Emlékezz Jézus Krisztusra!”
Emlékezz. Fontos az emlékezet, mert lehetővé teszi, hogy
megmaradjunk a szeretetben, hogy emlékezzünk [ri-cordare], vagyis szívünkben
[cor] hordozzuk, hogy ne felejtsük el azt, aki szeret minket, és akit szeretni
hivattunk. Mindazonáltal ez az egyedülálló képesség, amelyet az Úr nekünk
adott, ma meglehetősen meggyengült. A hatalmas rohanásban úgy tűnik, sok ember
és esemény csak úgy a nyakunkba szakad. Sietve túltesszük magunkat mindenen,
habzsoljuk az újdonságokat, de szegények vagyunk az emlékekben. Így, az
emlékeket felégetve és a pillanatnak élve, az a veszély fenyeget, hogy
felszínesek maradunk, sodródunk az eseményekkel anélkül, hogy a dolgok mélyére
hatolnánk, anélkül a dimenzió nélkül, amely arra emlékeztetne minket, hogy kik
vagyunk és merre tartunk. Így a külső élet szétaprózódik, a belső pedig elhal.
A mai főünnep viszont emlékeztet minket arra, hogy az élet szétaprózódásában az Úr egy kedves „törékenységgel” siet segítségünkre: ez az Eucharisztia. Az élet kenyerében az Úr meglátogat minket úgy, hogy alázatos eledellé teszi magát, amely szeretettel gyógyítja a rohanás betegségében szenvedő emlékezetünket. Mert az Eucharisztia Isten szeretetének az emlékezete. Általa „emlékezetünkbe idézzük az ő kínszenvedését” (Krisztus testének és vérének főünnepe, Magnificat-antifóna a II. esti dicséretben), Isten irántunk tanúsított szeretetét, amely erőt és támaszt ad utunkon. Látjuk hát, miért olyan jó nekünk az eucharisztikus emlékezet: ez nem egy elvont, hideg, a szavak szintjén maradó emlékezet, hanem Isten szeretetének élő és vigasztaló emlékezete. Anamnetikus és mimetikus emlékezet. Az Eucharisztiában ott rejlik Jézus szavainak és tetteinek teljes zamata, az ő húsvétjának íze, az ő Lelkének hamisítatlan jelenléte. Amikor magunkba fogadjuk, szívünkbe vési azt a bizonyosságot, hogy ő szeret minket. És amikor ezt mondom, főképp rátok gondolok, gyermekek, akik nemrég voltatok elsőáldozók, és nagyszámban vagytok jelen.
A mai főünnep viszont emlékeztet minket arra, hogy az élet szétaprózódásában az Úr egy kedves „törékenységgel” siet segítségünkre: ez az Eucharisztia. Az élet kenyerében az Úr meglátogat minket úgy, hogy alázatos eledellé teszi magát, amely szeretettel gyógyítja a rohanás betegségében szenvedő emlékezetünket. Mert az Eucharisztia Isten szeretetének az emlékezete. Általa „emlékezetünkbe idézzük az ő kínszenvedését” (Krisztus testének és vérének főünnepe, Magnificat-antifóna a II. esti dicséretben), Isten irántunk tanúsított szeretetét, amely erőt és támaszt ad utunkon. Látjuk hát, miért olyan jó nekünk az eucharisztikus emlékezet: ez nem egy elvont, hideg, a szavak szintjén maradó emlékezet, hanem Isten szeretetének élő és vigasztaló emlékezete. Anamnetikus és mimetikus emlékezet. Az Eucharisztiában ott rejlik Jézus szavainak és tetteinek teljes zamata, az ő húsvétjának íze, az ő Lelkének hamisítatlan jelenléte. Amikor magunkba fogadjuk, szívünkbe vési azt a bizonyosságot, hogy ő szeret minket. És amikor ezt mondom, főképp rátok gondolok, gyermekek, akik nemrég voltatok elsőáldozók, és nagyszámban vagytok jelen.
Így az Eucharisztia hálás emlékezetet
alakít ki bennünk, mert az Atya által szeretett és jóllakatott fiaknak ismerjük
el magunkat; szabad emlékezetet alakít ki, mert Jézus szeretete, az ő bocsánata
begyógyítja a múlt sebeit, enyhíti az elszenvedett vagy okozott sérelmek
emlékét; türelmes emlékezetet alakít ki, mert a viszontagságok között is
tudjuk, hogy Jézus Lelke bennünk marad. Az Eucharisztia bátorít minket: a
legkacskaringósabb úton sem vagyunk egyedül, az Úr nem felejt el minket, és
valahányszor felkeressük, szeretettel felüdít minket.
Az Eucharisztia arra is emlékeztet, hogy nem
elszigetelt egyedek, hanem egy test vagyunk. Ahogyan a nép a pusztában
összegyűjtötte az égből hullott mannát, és szétosztotta a családoknak (vö. Kiv
16), úgy Jézus, az ég kenyere is egybehív minket, hogy közösen fogadjuk és
magunk között szétosszuk őt. Az Eucharisztia nem egy „nekem” szóló szentség,
hanem sokak szentsége, azoké, akik egyetlen testet, Istent hív szent népét
alkotják. Erre emlékeztetet minket Szent Pál: „Mivel egy a kenyér, egy test
vagyunk mindannyian, akik az egy kenyérből részesedünk” (1Kor 10,17). Az
Eucharisztia az egység szentsége. Annak, aki magához veszi, mindenképpen
az egység munkálójává kell lennie, mert létrejön benne, a „lelki DNS-ében” az
egység építése. Az egységnek ez a kenyere gyógyítson ki minket abból a
törekvésünkből, hogy mások fölé kerekedjünk, a harácsoló kapzsiságból, a
megoszlás szításából és a féktelen kritizálásból; éreztesse meg velünk annak
örömét, hogy versengés, irigység és rossz szándékú pletykálás nélkül szeretjük
egymást.
És most megélve az
Eucharisztiát, imádjuk az Urat és mondjunk köszönetet neki ezért a hatalmas
ajándékért: szeretetének élő emlékezetéért, amely egyetlen testet alkot
belőlünk és egységre vezet bennünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése