Évközi kilencedik hét szombatja

Évközi kilencedik hét szombatja

A szegény özvegyasszony adakozása szinte példabeszédnek tűnik számunkra, és azt várnánk, hogy Jézus hosszasan kifejti az asszony élethelyzetét, majd ehhez bővebb magyarázatot kapcsol. A jelenet rövidsége azonban elárulja, hogy nem egy szemléltető szándékkal kitalált esetről van szó, hanem egy valóságban megtörtént esetről. Jézus nem egyoldalú, nem csak az asszony cselekedetét látja, hanem azt is észreveszi, hogy a gazdagok nagyobb összegeket dobnak a templomi perselybe. Elismerését azonban nem a gazdagok cselekedete váltja ki, hanem a szegény özvegyé, mert az adomány nagysága helyett az adakozók szívének szándékát is jól ismeri.
Jézus értékelése szerint a gazdagok csupán a feleslegükből adtak valamit Istennek. Az özvegy viszont saját megélhetése elé helyezi Istent, anyagi javairól kész teljesen lemondani, hogy azokkal Istent szolgálja. Az emberek számára cselekedete észrevétlen maradna, és senki nem venné nagylelkűségnek két fillérjéről való lemondását. Jézus azonban rögtön átlátja az özvegy élethelyzetét, felismeri nagylelkűségét és azt, hogy cselekedetével egészen Isten jóságára és gondviselésére bízza önmagát.
A nagylelkűséget aligha tanulhatjuk meg azoktól, akik önmaguk számára gyűjtenek és vagyonukban bíznak. Az özvegy cselekedete viszont példa mindannyiunk számára.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!