2017. május 1., hétfő

Munkás Szent József



Munkás Szent József


Szent Józsefnek, a munkás élet eszményképének ünnepén arra az emberre emlékezünk, aki munkájával gondoskodott a Szent Családról. A Szentírás meglehetősen szűkszavúan beszél személyéről, mindössze a Jézus gyermekkorával foglalkozó részekben tűnik fel, és a későbbiekben is kevés helyen történik rá utalás. Azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy mindennapi munkája szeretetének kifejezése volt Jézus és Szűz Mária iránt. Élete arra példa, hogy nincs szükség rendkívüli dolgokra ahhoz, hogy valaki az Úr hiteles követője legyen és Istennek tetsző, igaz életet éljen. Egyszerű és hiteles életével, valamint szorgalmas munkájával szentelte meg mindennapjait s vált egyre tökéletesebbé Isten előtt.
A keresztény tanítás szerint az ember a munkájával bekapcsolódik a teremtő Isten munkájába. Ezt sokan nem látják be, ezért a munkát tehernek tekintik, és kényszerből, csupán a megélhetés biztosítása érdekében végzik. Mások a kétkezi vagy szellemi munka helyett inkább ügyeskedéssel és mások becsapásával igyekeznek nagy vagyont szerezni, s aztán felelőtlenül élvezik az általa nyújtott előnyt és kényelmet. Jó volna megtalálni a munka becsületét és értékét! Munkánkat tekintsük szolgálatnak és végezzük lehetőleg alázattal! Dolgozzunk annak tudatában, hogy szebbé tehetjük az Isten által teremtett és ránk bízott világot!
© Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése