2017. május 23., kedd

Isteni Irgalom, az aggódó szívek vigasza Bízunk benned!



Isteni Irgalom, az aggódó szívek vigasza
Bízunk benned!



Ha Krisztus szavai örök érvényűek, ugyanakkor a teremtett világ változása ciklikus, akkor szavai újra és újra, új érvényesülést kapnak!
„Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek.” – hallom, és hallgatom e szavakat. Miközben az jut az eszembe, hogy e szavak nem azért szólnak, hogy Jézus méltóságát emeljék, hanem azért, hogy, bizony, ezzel számolni kell, szabad, lehet. Ugyanakkor, nem e szavak beteljesülése miatti félelemben kell tartózkodni a cselekvéstől. Hanem, pontosan ezen szavak ismeretében, a lehetséges következmények ellenére is tenni kell azt, amire Isten szólít. Engem, személyesen. Amit láttatni enged, ill. képes lehetek, éppen ezért, tudni kell, hogy lehetek éppenséggel ék is, vagy az a személy, aki a változást kikényszerítem, generálom, esetleg, előidézem.
Emlékeztető, emlékezetemet felidéző, felhasználó, és hitemet megerősítő is akar lenni Jézus! Láttatni, beláttatni és cselekvésre bátorítani így bírhat embert Jézus, a belőle való hitemen keresztül!
Én, az Ember, ne legyek üzletember akkor, amikor az Istennel kötött szövetségemről van szó! Hanem legyek alázatosságban, szelídségben és engedelmességben gyermek, szolga és eszköz, Isten számára.
Vannak dolgok, amiknek meg kell történni, és vannak olyan dolgok, amik meg fognak történni, akkor is, ha azt nem akarom! De, tudnom kell, ha hitemet bírom, hogy minden a javamat képes lehet szolgálni! Ha én, Krisztussal alkotok közösséget!
Legyek Istenem ilyen formán, és módon, szövetségesed! Segíts, hogy töredékességem ne váljon akadállyá kettőnk szövetségében! Ámen
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése