2017. május 14., vasárnap

Isteni Irgalom, akit a szentségek elrendelése magában foglal Bízunk benned!



Isteni Irgalom, akit a szentségek elrendelése magában foglal
Bízunk benned!


Jézus, a maga emberségében, itt vallja meg nyíltan, hogy milyen erőtlen és gyenge, személytelen és alázatosan szelíd: „Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. (…) Ha másért nem, hát legalább a tetteimért higgyetek.”
Jézus Krisztusra hagyatkozás, önmagam rábízása, ne jelentsen többet, mint az Atya tiszteletét, szeretetét, és teljes bizalmamat az Atya iránt, Benne! Nem többet, de nem is kevesebbet, mindent Krisztusban kapok igazolásként az Atyáról! Jézus eszköze az Atyának, hogy engem üdvösségre juttasson, vezessen. Vagyis: Jézus minden tette, egész élete arra szolgáló alázat, hogy engem közösségre elvezessen az Atya Istennel. Ami nélküle képtelenség, lehetetlen az Ember számára!
Én érzem, hogy mennyire vonz engem az Isten. Ugyanakkor azt is érzem, hogy mennyire képtelen vagyok e vonzásban megtapadni, e vonzással közösségben maradni. De szeretnék, akarok, és minden rendelkezésemre bocsátott eszközzel szeretnék megfelelni az Atya szándékának. Mert érzem és tudom – hittel, kegyelemmel -, hogy kell nekem, akarom, és az a jó nekem, ha az Atyával, Istennel, és Jézus Krisztussal közösségben lehetek.
Vonzás és ellenhatás. Ez az életem, de lassan képes vagyok elfogadni, hogy e kettősség az életem, itt, a világban. Miközben az egyiket elfogadom, megengedem, hogy a másik erő vonzásához ragaszkodjak, igényeljem, vágyakozzam, és jóleső érzéssel engedékeny legyek iránta! Mert ez megnyugtató; mert ez nyújt számomra teljes biztonságot, miközben bizonyosságot szerzek arról – még akkor is, mikor a kétség gyötör, hogy az a szeretet, amivel lángol irántam Isten, az egészen más, sokkal több, mint amiről tanúskodni képes, számomra a világ. Isten szeretetéből, e világban, csupán foszlányokat érzékelek, észlelek, de ezzel is meg kell elégednem. Beismerve a magam töredékességét, képtelenségét és a világnak töredékességét, képtelenségét arra, hogy képessé legyen Isten szeretetét közvetíteni számomra. Gyenge az észlelésre képességem, és gyenge a világ észlelésre képessége arra a szeretetre, mely Istenből árad. És, mintha ezt az észlelő képességet egyre inkább gyengítenénk mi magunk. De jó, hogy a világ nem homogén egység, hanem egy hullámzó gazdagsága Istennek, Aki ott fúj ahol akar, ott teljesedik ki, ahol éppen hagyjuk, mi emberek. És Isten él ezzel a lehetőséggel, amit mi emberek megengedünk a számára. És szelíden visszavonul, visszafogja magát ott, ahol mi emberek képteleneknek mutatkozunk rá, hogy Őt értsük. Mert a magunk erejétől eltelve nem vagyunk képesek arra az alázatra, és szelídségre, amit Isten szüntelenül képes produkálnunk teremtésében, a Teremtés csodájának szüntelen teljesülése érdekében. Őt, Istent ezért a védtelen, és megengedő alázatáért, pazarló, nagyvonalú, bőkezű és szelíd, de megengedő szeretetéért csodálom, dicsőítem és magasztalom. Áldom Őt, tisztelem, és szeretném viszonzott szeretettel szeretni. Köszönöm Istenem, Aki Vagy, és magadénak ismersz engem! Ámen


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése