Isteni
Irgalom, akit a szentségek elrendelése magában foglal
Bízunk benned!
Jézus, a
maga emberségében, itt vallja meg nyíltan, hogy milyen erőtlen és gyenge,
személytelen és alázatosan szelíd: „Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és
az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom,
hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. (…) Ha másért nem, hát
legalább a tetteimért higgyetek.”
Jézus
Krisztusra hagyatkozás, önmagam rábízása, ne jelentsen többet, mint az Atya
tiszteletét, szeretetét, és teljes bizalmamat az Atya iránt, Benne! Nem többet,
de nem is kevesebbet, mindent Krisztusban kapok igazolásként az Atyáról! Jézus
eszköze az Atyának, hogy engem üdvösségre juttasson, vezessen. Vagyis: Jézus
minden tette, egész élete arra szolgáló alázat, hogy engem közösségre
elvezessen az Atya Istennel. Ami nélküle képtelenség, lehetetlen az Ember
számára!
Én
érzem, hogy mennyire vonz engem az Isten. Ugyanakkor azt is érzem, hogy
mennyire képtelen vagyok e vonzásban megtapadni, e vonzással közösségben
maradni. De szeretnék, akarok, és minden rendelkezésemre bocsátott eszközzel
szeretnék megfelelni az Atya szándékának. Mert érzem és tudom – hittel,
kegyelemmel -, hogy kell nekem, akarom, és az a jó nekem, ha az Atyával,
Istennel, és Jézus Krisztussal közösségben lehetek.
Vonzás és
ellenhatás. Ez az életem, de lassan képes vagyok elfogadni, hogy e kettősség az
életem, itt, a világban. Miközben az egyiket elfogadom, megengedem, hogy a
másik erő vonzásához ragaszkodjak, igényeljem, vágyakozzam, és jóleső érzéssel
engedékeny legyek iránta! Mert ez megnyugtató; mert ez nyújt számomra teljes
biztonságot, miközben bizonyosságot szerzek arról – még akkor is, mikor a
kétség gyötör, hogy az a szeretet, amivel lángol irántam Isten, az egészen más,
sokkal több, mint amiről tanúskodni képes, számomra a világ. Isten
szeretetéből, e világban, csupán foszlányokat érzékelek, észlelek, de ezzel is
meg kell elégednem. Beismerve a magam töredékességét, képtelenségét és a
világnak töredékességét, képtelenségét arra, hogy képessé legyen Isten
szeretetét közvetíteni számomra. Gyenge az észlelésre képességem, és gyenge a
világ észlelésre képessége arra a szeretetre, mely Istenből árad. És, mintha ezt
az észlelő képességet egyre inkább gyengítenénk mi magunk. De jó, hogy a világ
nem homogén egység, hanem egy hullámzó gazdagsága Istennek, Aki ott fúj ahol
akar, ott teljesedik ki, ahol éppen hagyjuk, mi emberek. És Isten él ezzel a
lehetőséggel, amit mi emberek megengedünk a számára. És szelíden visszavonul,
visszafogja magát ott, ahol mi emberek képteleneknek mutatkozunk rá, hogy Őt
értsük. Mert a magunk erejétől eltelve nem vagyunk képesek arra az alázatra, és
szelídségre, amit Isten szüntelenül képes produkálnunk teremtésében, a Teremtés
csodájának szüntelen teljesülése érdekében. Őt, Istent ezért a védtelen, és
megengedő alázatáért, pazarló, nagyvonalú, bőkezű és szelíd, de megengedő
szeretetéért csodálom, dicsőítem és magasztalom. Áldom Őt, tisztelem, és
szeretném viszonzott szeretettel szeretni. Köszönöm Istenem, Aki Vagy, és
magadénak ismersz engem! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése