2017. május 29., hétfő

Húsvét hetedik hetének hétfője



Húsvét hetedik hetének hétfője


Az elmúlt napok evangéliumai Jézusnak az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédét tartalmazták, a mai pedig az apostolok reakcióját, hitvallását. Jézus megerősíti, hogy az Atyától jött el a világba és most vissza fog térni az Atyához a mennybe. Ezt a világos kijelentést tanítványai megértik, és kijelentik, hogy hisznek abban, hogy Jézus valóban az Atyától jött.
E hitvallásnak Jézus nem tud felhőtlenül örülni, hiszen jól tudja, hogy közeleg szenvedésének órája, hamarosan elfogják és halálra ítélik, s mindez nagy próbatételt fog jelenteni apostolai, tanítványai számára. Jézus tudja, hogy mennyire gyenge még az apostolok hite, s előre látja, hogy el fognak menekülni, amikor látják szenvedését és halálát. Ezért próbálja azzal erősíteni őket, hogy amikor látják kereszthalálát, az nem küldetésének kudarca, nem vereség, hanem valójában győzelem, győzelem a bűn felett, győzelem a halál felett, Isten és az ő jóságának győzelme a gonosz felett.
Ugyanakkor az iránta való bizalmat is próbálja növelni tanítványaiban, hogy ne essenek kétségbe távozását követően, amikor szenvedések, üldözések és nehézségek érik majd őket. Jézus legyőzte a világot, visszatér az Atyához a mennybe, de Szentlelke által továbbra is azokkal marad, akik hisznek benne. Ha kitartunk az Úrral a szenvedésben, dicsőségének is részesei leszünk.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése