2017. május 22., hétfő

Húsvét hatodik hetének hétfője



Húsvét hatodik hetének hétfője


A keresztényekre váró üldözésekről beszél Jézus a mai evangéliumban. Bizonyára nem egy meghatározott időre gondolhatott, hiszen tudhatta, hogy ez a jövőben, az évszázadok folyamán bármely korban előfordulhat. Aki nem a hite szerint él és vallásosságának semmilyen külső jele sincs, annak nem kell attól tartania, hogy bárki is megtudja róla, hogy keresztény, s emiatt üldözné.
Azokat az embereket érheti majd üldözés, akik nem szégyellik Krisztushoz tartozásukat, akik megvallják hitüket, keresztényként élnek a világban, s ez látható is rajtuk. Nem mindenkit, hanem a tanúságtevő keresztényeket érhetik tehát elsősorban a megpróbáltatások, amelyekről Jézus beszél. Az Úr mindenekelőtt azt kéri tőlünk követőitől, hogy az ő szeretetéről és megbocsátó irgalmáról tegyünk tanúságot az emberek előtt. Jézus figyelmeztetése azonban ennél tovább megy, hiszen azt olvashatjuk ki belőle, hogy az üldözések és megpróbáltatások ellenére is hűségesen ki kell tartanunk mellette, és folytatni kell a tanúságtételt. Ebben a tanúskodásban azonban soha nem hagy magunkra Isten, hiszen az Atya lelki megerősítésünkre Szentlelkét adja nekünk, aki maga is tanúságot tesz Isten Fiáról. Segítsen keresztény életutunkon az Igazság Lelke, hogy kiálljuk a hit próbatételeit!
© Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Segítsd a papokat, hogy mindenkor a mennyei Atya szeretetét sugározzák a gyermekek és a fiatalok felé! Segítsd a papokat, hogy hirdessék az életet, és arra bátorítsák a családi életre készülőket és a családokat, hogy mindig számíthatnak Isten segítségére! Segítsd őket, hogy Isten jóságát és erősítő kegyelmét közvetítsék a betegeknek és a haldoklóknak! Élj minden pap szívében, hogy az irgalomban gazdag Istent képviseljék, amikor gyóntatják a bűnbánókat és a megtérőket! Segítsd őket, hogy hivatásukat szolgálatnak tekintsék!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése