2017. május 3., szerda

Húsvét harmadik hetének szerdája



Húsvét harmadik hetének szerdája


A keresztény élet Istennel egyesült élet. Ha nem erre, azaz az Istennel való egyesülésre törekednénk vallási cselekedeteinkkel és nem ez a vágy vezetne bennünket, akkor alapvetően félreértenénk a vallásosság lényegét. Az Istennel való élet a keresztséggel kezdődik, és folyamatosan megújul az Oltáriszentségben való részesedés által. Ennek fényében érdemes olvasnunk és értelmeznünk Jézus kijelentését a mai evangéliumban: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha.” Azért állíthatjuk, hogy az Oltáriszentség által állandóan megújul és erősödik a kapcsolatunk Krisztussal, mert nem egyoldalú közeledésről, hanem kölcsönös önátadásról van szó. Egyrészt mi vesszük magunkhoz Krisztust, az ő testét az átváltoztatott kenyérben, másrészt ő is magához vesz, önmagához kapcsol minket.
Itt értjük meg az Egyház küldetését, azt, hogy miért bízta az Oltáriszentséget Krisztus közösségére, az Egyházra. Az evangelizációnak és a szentségek kiszolgáltatásának az a célja, hogy az emberek egyesüljenek Krisztussal. Mindannyian személyes, kegyelmi ajándékként kapjuk Krisztus testét, ugyanakkor ez az ajándék egyesít minket egymással és az Egyház közösségével is. Jó nekünk az Úrnál lennünk, keblére hajolnunk és vele időznünk egy szentséglátogatás vagy szentségimádás alkalmával, de lelkünk számára még gyümölcsözőbb a vele való egyesülés a szentáldozásban.
© Horváth István Sándor

Imádság

Eljöttem hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.
Boldog Kalkuttai Teréz
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése