Nagyszombat
Valóban
feltámadt!
Az ortodox keresztényeknél elterjedt régi szokás és mostanában a nyugati országokban is sok helyen terjed, hogy a húsvéti időben nem Jó napot!-tal vagy hasonlóval köszönnek egymásnak az emberek, hanem így: Krisztus feltámadt! És a válasz: Valóban feltámadt! Nem csak köszöntés és köszönés ez, hanem hitvallás is az emberek részéről, annak megvallása, hogy hisznek a feltámadásban. Még a Szovjetunió idejében történt, hogy egy gyár munkásai számára politikai fejtágítót tartottak. A kommunista pártközpontból érkező ember hosszasan beszélt a munkásoknak arról, hogy Isten valójában nem létezik, a Biblia csak kitalált történeteket tartalmaz, Jézus halálából és feltámadásából semmi nem igaz. A hatalmas gyárcsarnokban az ezernél is több munkás türelmesen végighallgatta a beszédet, amelynek a végén kérdéseket lehetett feltenni. Ekkor szólásra emelkedett egy idősebb munkás. Az előadó bátorította: Kérdezzen csak nyugodtan, ha valami nem volt világos az előadásban! Az idős ember mindenki által hallhatóan megszólalt: Krisztus feltámadt! Az összes jelenlévő azonnal ráfelelte: Valóban feltámadt! Ő pedig még az előadóhoz fordulva hozzátette: Hát csak ennyit akartam mondani, és visszaült a helyére.
Ahogyan egy nép lelkéből évtizedek alatt sem lehet kiölni a vallásosságot, ugyanúgy egyetlen ember lelkében sem lehet kioltani az örök élet utáni vágyat. Minden bizonnyal éppen emberi létünk korlátozottsága, végessége miatt szeretnénk megnyílni a végtelen felé. Nem nyugszunk bele abba, hogy az életnek vége szakad és utána a semmi következik. Azért vágyakozunk az örök élet után, azért hiszünk a feltámadásban, az újjászületésben, a túlvilági létezésben, mert az örökkévaló Isten teremtett minket és ültette el lelkünkbe ezt a vágyakozást. Jézus Krisztus feltámadása, amelyet most, húsvétkor ünneplünk, megerősíti bennünk ezt a vágyakozást. Gyászoló családtagok szoktak mesélni arról, hogy szerettük elvesztésekor felébred, felerősödik bennük a vágy a túlvilági élet után és kifejezik hitüket, hogy egyszer majd újra találkozhatnak azzal, akit most elveszítettek. Jézus halálára, kereszthalálára emlékezve, amelyet tegnap, nagypénteken ünnepeltünk, szintén felerősödik bennünk a vágyakozás, hogy az örökkévalóságban találkozzunk az Úrral. Legalábbis akkor biztosan felerősödik, ha mély szeretet fűz minket hozzá.
A mai evangéliumban és a húsvéti időszak evangéliumi részleteiben érdemes odafigyelnünk a találkozás motívumára. Az asszonyok, az apostolok és a tanítványok, akiket szeretet kapcsolt Jézushoz, találkozhattak a Feltámadottal, és ezek a találkozások megerősítést jelentettek számukra. A történet szerint Mária Magdolna és a másik Mária hajnalban érkeznek Jézus sírjához, de azt üresen találják. Angyal közli velük a hírt az Úr feltámadásáról és parancsolja meg nekik, hogy vigyék meg ezt a hírt az apostoloknak. Nem kételkedtek abban, hogy az angyal igazat mond, hiszen saját szemükkel láthatták, hogy a sír üres, Jézus teste nincs a sírboltban. A feltámadásba vetett hitük mégsem teljes, van bennük még bizonytalanság, kételkedés és legfőképpen félelem, mert nem értik, mi is történhetett. E félelmükre utal az angyal köszöntése: „Ne féljetek!” Majd pedig Jézus szintén ugyanezekkel a szavakkal fordul hozzájuk: „Ne féljetek!” Félve, remegve futottak el a sírtól, csak ez a találkozás, a feltámadt Krisztussal való találkozás oszlatta el félelmüket. Ez a találkozás szüntette meg kételyeiket. Ez a találkozás tette rendíthetetlenné a hitüket. Ez a találkozás alakította át szívüket.
E húsvéti ünnepen induljunk mi is lélekben az Úr sírjához, tanuljunk a jelekből és várjuk, hogy találkozhassunk a feltámadt Krisztussal!
© Horváth István Sándor
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése