Nagypéntek a szeretet
drámája! Húsvét a szeretet diadala! – Kozma Imre OH húsvéti üzenete
Az alábbiakban Kozma Imre irgalmasrendi
szerztes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke 2017 húsvétjára írt
üzenetét olvashatják.
Szeretett magyar hazám parlamentje váratlan
ajándékkal lepte meg nemzetünket.
Vészterhes és nemzeti kultúránktól,
hagyományainktól idegen időszak után 2017-ben és ezt követően munkaszüneti
nappá nyilvánította Nagypénteket.
Úgy 50 évvel ezelőtt tanúja voltam három nagy
magyar beszélgetésének. Egy szobrászművész, egy drámaíró és egy költő
beszélgettek. A drámaíró vetette fel: Az emberi élet műfaját tekintve dráma.
Bizonygatta, hogy a szeretet drámai, mert ha az ember igazán szeret,
kiszolgáltatja magát, belehal a szeretetbe.
A kereszt sötétségében az Istentől elhagyatott,
bár az Atyát soha el nem hagyó Fiú kiáltásával megvalósul Isten közelsége, „Aki
megközelíthetetlen fényben lakozik.” A szeretetnek ebből az egymásra találó
diadalából született Húsvét öröme.
Napjainkban tanúi vagyunk Európa erkölcsi
kimerülésének. Sőt, az erkölcsi gondolkodás teljes felfüggesztésének lehetünk
tanúi. Ez a szemlélet minden kérdést az egyén világába utal, és minden
egyetemes fogalmat gyanús szemmel néz. Az erkölcsi tehermentesítéssel
foglalkozik, tompítja az együttérzés kézzelfogható megnyilatkozásait,
ugyanakkor álmodozva nagy igazságokról szónokol.
Hiányzik-e nekik a Közel-Keleten bölcsőjében
haldokló kereszténység? Hiányoznak-e nekik a népesedési egyensúlyát vesztett
Nyugaton az anyaméhben elpusztított magzatok?
Napjainkban felmerül az a kérdés is,
nyugtalanítja-e kereszténységünket az ártatlanul szenvedők sorsa? Az üldözött
keresztények és más üldözöttek sorsa?
A kereszténységnek kötelessége lenne, hogy a
szenvedésre való érzékenységgel, a rábízott igazság erejével harcoljon egy
mindenkire érvényes erkölcsért. A felejtésnek mindig következményei vannak. Nem
veszítünk-e el valamit emberségünkből, ha engedünk a felejtésnek? Mert
életünknek nem csak felszíni története van, hanem mélytörténete is van, s azon
mélységes sebet ütnek a tragédiák.
Feljajdulunk, mi zajlik Európában és az európai
kereszténységben? Nem Európában hirdették-e először nyilvánosan „Isten
halálát”? Nem ugyanitt, Európában készítenek-e föl minket már jó ideje az
„ember halálára”?
Csak néhány tünetet jelzek. Európa
modernizálódási folyamatai nem megerősítik, hanem gyengítik az ember
egyediségét és a személyes kapcsolatok kialakítására való képességét és
történelmi tudatát. A civilizáció árucsere forgalma a gazdaságon túl
társadalmunk lelki alapjaiba is beépült, gyarmatosította szívünket. Minden
kicserélhetőnek tűnik, az emberek közötti kapcsolatok is. Történelmi emlékeink
területén sem az erkölcsi felelősség az iránymutató, egyre inkább az
objektívnek beállított ártatlanság.
Az életünket magával rántó szédületes
felgyorsulás, a fogyasztás, a divatok követhetetlen változásai, semmiféle
konkrét szemlélet kialakítását nem teszik lehetővé. Csak követjük az
eseményeket.
Gyermekkori fantáziaképeinkhez sem
fordulhatunk, mert játékautomatákkal megfojtottuk őket, mielőtt kialakulhattak
volna.
A tömegmédiumok információáradata sem csupán a
felvilágosítást szolgálja, hanem éretlenséget is szül, mentesíti az embert,
hogy önállóan értelmezze a történteket.
Az ember nem önfeledten él, mint az állat. Az
ember önmagára eszmél, örömét leli abban, hogy önmagát alakítsa. Végső soron
minden ember elé odanyílik a tökéletesség kihívása: „A mindenséggel mérd
magad”! Jézus, amikor az ember rendeltetését és a tökéletesség mércéjét
tisztázza, vakmerően így fogalmaz: „Legyetek tökéletesek, ahogyan a ti mennyei
Atyátok tökéletes.” Nem erkölcsi törvényt közöl ez a parancs, hanem kegyelmi
erőt. Isten tökéletességével az lehet tökéletes, akiben Isten kegyelme működik.
Emberi életünk, keresztény életünk pedig
küldetésszerűen nem önkéntes jellegű, hanem tényszerű, éspedig lelkiismereti
háttérrel, vagyis felébredt felelősségtudattal a teremtett világért és
egymásért; valamint erkölcsi bizonyossággal, amely az egészséges lélek sajátja,
amely mindig-érvényes normákhoz igazodik, normakövető, tehát normális.
Máltai vezetőként tudom, hogy
társadalomkritikai éberségű kereszténységre van szükség, amely Jézust osztatlan
szívvel követi, és az éhezőkben, szomjazókban, idegenekben, mezítelenekben,
fogvatartottakban Urunkat szolgáljuk, Urunkkal találkozunk.
Ha jól értem a Biblia intéseit, Jézus
útmutatásait, akkor Isten és ember titokzatos szövetsége abban tapasztalható
meg, ahogyan mások szenvedéséhez viszonyulunk. Irgalmasrendi szerzetesként
kérdezem: Van-e nagyobb lehetősége a szegénynek, a betegnek az irgalmasok
ajándékánál, akik Istenes Szent János példájára irgalmas szeretettel
szolgálnak: szeretettel, amely kiszolgáltatja magát, irgalommal, amely
védettséget is garantál?
2017 Húsvétján,
Szent László királyunk évében, Akiben a nemzeti eszmény kereszténnyé lett.
P. Kozma Imre OHSzent László királyunk évében, Akiben a nemzeti eszmény kereszténnyé lett.
prior
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése