2017. április 6., csütörtök

Nagyböjt ötödik hetének csütörtökje



Nagyböjt ötödik hetének csütörtökje


Az én Atyám az, aki megdicsőít engem – mondja Jézus a mai evangéliumban. Jézus meg van győződve róla, hogy Isten végső közbelépése elnémítja majd az ellenfeleket és kinyilvánítja hamisságukat. A végső közbelépés az Úr halálból való feltámasztása, ekkor dicsőíti meg az Atya a Fiút. Az alázatosságot vállaló Jézust az Atya a feltámadás által felemeli, felmagasztalja. Az élet elvesztése, azaz a halál a feltámadás által az örök élet megnyerését jelenti Jézus számára és a mi számunkra is, ha őt követjük.
Vajon a mi életünk megdicsőíti-e Jézust? Vallásos életünk és elkötelezettségünk legfőbb célja a lelkünk üdvössége. Azért imádkozunk, azért bánjuk meg és ismerjük be bűneinket a szentgyónásban, hogy az üdvösségre, az örök boldogságra eljussunk. Az üdvösség, az örök élet kenyerét vesszük magunkhoz, amikor szentáldozáshoz járulunk. De emellett ne feledkezzünk el arról, hogy hitből fakadó cselekedeteink egyúttal az Atyának szereznek dicsőséget. Minden jócselekedetünk, amit szeretetből, irgalmasságból a szegényeknek, a rászorulóknak, az elesetteknek teszünk, Isten dicsőségéről tanúskodik. A mi szóbeli dicsőítésünk nem teszi nagyobbá Istent, de valóban lelkünk üdvösségére szolgál. Uram, hiszek a feltámadásban, hiszek az örök életben. Hiszem, hogy te az üdvösségre vezetsz.
© Horváth István Sándor

Imádság

Isten, én Istenem, mert te az enyém vagy, semmim sem hiányzik. És mert én a tied vagyok, benned, Szabadítómban, dicsekszem mindörökké. Minden szomorúságomban te vidítasz fel ünnepi terített asztaloddal. És hol is volna jó sora az én lelkemnek, ha nem tebenned, életem Istene?
Nagy Szent Gertrúd



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése