2017. április 24., hétfő

Isteni Irgalom, a Teremtő fenséges tulajdonsága Bízunk benned!



Isteni Irgalom, a Teremtő fenséges tulajdonsága

Bízunk benned!


Megtérés, megértés. Megérteni Krisztus szavait, hogy megtérésre vezessenek. Ám ehhez el kell időzni Krisztus szavainál, hogy a Szentlélek a maga békességet árasztó nyugalmával szívemig elérhessen, majd értelmemmel közösséget teremthessen e szavakkal.
Elidőzni pedig azt jelenti, hogy nekem kell kiüresíteni magamat, vagyis: nyitottan, érdeklődően, kérdésekkel, azokra kérve, keresve, kutatva Krisztus válaszát, sietve Hozzá menni. Mert Krisztus maga a válasz minden olyan kérdésre, mely a magam megújulására irányul.
Temérdek a gond a világban. De nem minden lehet az én gondom. Amikor Pál azt mondja, hogy „Krisztus szeretete sürget minket”, akkor ezt úgy kell értenem, meghallanom, ahogy és amire engem akar Krisztus sürgetni, a szeretetben.
A mindennapi Ige, a mindennapi megújulásra akar sürgetni. Mert ember vagyok, akinek minden nap, a világból, az anyagi létből kell krisztusi létre eljutnom. Ez nem elszakadást jelent a világtól, hanem kiteljesedést. Az anyagi létemben kiteljesíteni az Isten létét. Jézus ebben a világban, anyagi létállapotában igazolta azt, hogy lehetséges: ebben a világban, környezetben is Istentől való életet élni! Kinek hogyan lehetséges ez? Van aki a szerzetességet vállalja, van aki a világi életet. Én világi ember vagyok. Ahogy sok szerzetesi közösség van, és sok Istennek szentelt életforma van, ebbe a körbe kell, hogy beleilleszkedjen minden világi létállapot is. Megszentelt életet lehet élni világiként is! Vallom, hogy csak úgy érdemes, szabad, és erre kell beérni az embernek. Rádöbbenni arra, hogy megszentel életet élni világiként, nem képtelenség.
Engem segíts Istenem, hogy képessé legyek! Mert akarok, vágyom, hogy megszentelt életemmel dicsőítselek téged! Ámen



  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése