Hűséges József
Könyörögj
érettünk!
Két
igehelyet mutat most nekem a Lélek. E kettő kapcsolatára hívja fel figyelmemet:
„a
nemzetek világosságává teszlek, hogy eljusson üdvösségem a föld végéig.”
„Most
dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. Ha Isten megdicsőült
benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti.”
Az Atya
öröktől való szándéka a Fiúval, hogy Benne és Általa bizonyosodjon meg a Világ
Isten szándékáról, erejéről, hatalmáról, alázatáról – mi személyiségében rejlik
- melyet az Emberrel való közösségben akar megélni, megvalósítani. Nem nélküle,
nem ellene, de vele, és érte.
Mert az
Ember olyan lény – és erről már van bizonyossága Istennek – aki nehezen képes
függetleníteni magát a tárgyi valóságától. Mindabból mit érzékel testi
érzékszerveivel, olyan dolgokra következtetéseket levonni nehezen képes az
ember, melyek meggyőzik arról, hogy mindaz, amit érzékel, érzékelhet, csupán
látszata annak, ami a teljesség, ami tökéletes, és legfőképpen állandó, vagyis
örökkévaló! Mert a hit számára kevesebb, mint a tapasztalás, a tárgyi
érzékelés.
De
visszatérve a nekem mutatott szöveghez: Jézus fenti szavai arra utalnak, hogy
Neki, Emberként, nem volt könnyű Júdás kezét elengedni. Talán érezte Jézus,
hogy Júdás, kész volt megtenni, amire készült, de Jézustól olyan mértékben
függött, hogy ha erre Jézus nem adja meg a felszólítást, akkor még várt volna.
Biztos vagyok benne, hogy Júdásban meg volt a tépelődés: megtegye, vagy mégse?
Jézusban
is meg volt az isten és ember vívódása: merje magára venni az Atya akaratát,
vagy remélje, hogy megúszhatja? Hiszen, Izsák is megúszta. Amikor Jézus
odanyújtja a kenyeret Júdásnak, és még azt sem ’átallja’, hogy kimondja: „Amit
teszel, tedd meg gyorsan!”, akkor megérti Júdás, hogy neki itt már nincsen
helye: Jézus tudja, mire készül. Júdás egója elhatalmasodik alázatán,
katapultál. Felpattan, és elindul a maga kálváriáján. Jézuson pedig szétárad a
nyugalom, a békesség: képes voltam engedelmessé lennem, legyőzni félelmemet, és
átengedni magam Atyám akaratának! („Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az
életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem: én adom oda
magamtól. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a
parancsot kaptam Atyámtól.” [Jn 10,17-18]) Maga adja magát árulója kezére.
Ezért mondja ki, így tör fel belőle a szó: „Most dicsőült meg az Emberfia, és
Isten megdicsőült benne.” Az engedelmesség megkönnyebbülése! Itt, Jézus, már
világosan látja, mert ismeri az Atyát, és tudja róla, hogy következetes,
szótartó, és állhatatos a szeretetben: ha Ő képes megdicsőíteni az. Atyát,
akkor Benne megdicsőülhet, és meg is fogja dicsőíteni a Fiút.
Ez Jézus
üzenete a számomra is: ha én, az életemmel megdicsőítem az Istent, akkor
dicsőségében meg fog dicsőíteni engem is. Húsvét üzenete, nem kevesebb:
közösséget építeni Istennel! Szentlélek hívlak, hogy erősíts meg engem, ebben a
cselekvő hitben! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése