Ferenc pápa: Isten
mindig hűséges marad a szövetséghez
Április 6-án, csütörtök reggeli homíliájában a
pápa a napi liturgia olvasmányai kapcsán Ábrahámról elmélkedett. Arra
szólított, hogy álljunk meg és gondoljuk végig, hogyan jelenik meg életünkben
Isten szeretetének szépsége a próbatételek idején is.
Az olvasmány (Ter 17,3–9) arról a szövetségről
szól, amelyet Isten kötött Ábrahámmal, akit a mai evangéliumi szakaszban (Jn
8,51–59) Jézus és a farizeusok atyjuknak neveznek, mert ő nemzette azt a népet,
amely ma az Egyház – kezdte homíliáját a szentatya.
Ábrahám bízik, engedelmeskedik, amikor más
földre szólítják, amelyet örök tulajdonul ígérnek neki. Hittel és reménnyel
teli, ezért elhiszi, amikor azt hallja, hogy száz esztendősen fia születik
meddő feleségétől. Minden remény ellenére hisz. Ha valaki ma megpróbálná leírni
Ábrahám életét, azt mondhatná: álmodozó volt. Volt benne valami az álmodozóból
is, de a remény álmát álmodóból. Nem volt őrült – magyarázta a pápa. Miután
megszületett és serdülővé cseperedett a fia, Ábrahámot próbára tette az Úr, azt
kérte tőle, hogy áldozza föl gyermekét neki. Ő engedelmeskedett, és ment előre.
Ez a mi Ábrahám atyánk, aki megy előre, mindig
csak előre; és Jézus azt mondja, hogy amikor Ábrahám látta az ő [ti. Jézus
eljövetele] napját, akkor ujjongott. Igen: ujjongott, mert meglátta a szövetség
ígéretének teljességét. Látta, hogy Isten nem árulta el őt, hogy mindig hű
marad a szövetséghez – ahogy a válaszos zsoltárban énekeltük (Zsolt
104,4–5.6–7.8–9): „Sohasem felejti az Isten az ő szövetségét”. A zsoltár arra
is hív, hogy ne felejtsük el csodatetteit. Ezért nekünk, Ábrahám nemzedékének
olyan, mint amikor apánkra gondolunk.
Ábrahám mindig engedelmes. Isten megígéri, hogy
népek sokaságának atyjává teszi. „Ezért ne hívjanak többé Ábrámnak, hanem
Ábrahám legyen a neved” – mondja neki az Úr. Ábrahám pedig hitt neki. Egy
másik párbeszédben, szintén a Teremtés könyvében, az Úr azt mondja, hogy
leszármazottai oly sokan lesznek, mint égen a csillag, mint homok a tenger
partján. Mi pedig ma elmondhatjuk: egy vagyok a sok csillag közül. Egy vagyok a
homokszemek közül.
Jézus ezért mondja a farizeusoknak (Jn
8,51–59), hogy Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetele napját. Meglátta,
és ujjongott. Ez a nagy üzenet – és az Egyház ma arra hív minket, hogy álljunk
meg, és nézzük meg gyökereinket, atyánkat, aki néppé tett minket, csillagokkal
teli éggé, homokszemekkel teli tengerparttá. Nézzük meg a történelmet: nem
vagyok egyedül, hanem egy nép vagyok. Együtt megyünk. Az Egyház nép, de Isten
álmodta nép – olyan nép, amely adott egy atyát a földön, ki engedelmeskedett,
és van egy testvérünk, aki életét adta értünk, hogy nép legyen belőlünk –
hangsúlyozta a pápa.
A szentatya arra szólított: tartsunk emlékező
napot, kiemelve, hogy ebben a nagy történetben, melyet Isten és Jézus foglal
keretbe, mindannyiunknak van egy kis története. Találjatok ma öt-tíz percet a
nap során, üljetek le, rádió, televízió nélkül. Üljetek le, és gondoljatok
saját élettörténetetekre: az áldásokra és a bajokra, a kegyelmekre és a
bűnökre, mindenre. És lássátok meg, hogy Isten hűséges volt szövetségéhez,
betartotta ígéretét, amelyet Ábrahámnak tett, és hű maradt az üdvösséghez is,
amelyet Jézus Fiában ígért meg.
Biztos vagyok benne, hogy a
sok rossz dolog között – ami mindannyiunk életében történt –, visszatekintve,
fölfedezzük Isten szeretetének szépségét, irgalmának szépségét, a remény
szépségét. És biztos vagyok benne, hogy ujjongani fogunk örömünkben – zárta
homíliáját Ferenc pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése