2017. április 16., vasárnap

Ferenc pápa húsvéti üzenete: A feltámadt Úr jó pásztorként keres mindnyájunkat!



Ferenc pápa húsvéti üzenete: A feltámadt Úr jó pásztorként keres mindnyájunkat!


Húsvétvasárnap délben a szentatya húsvéti üzenettel fordult az emberiséghez, utána pedig különleges apostoli áldását adta az Örök Városra és az egész világra (Urbi et Orbi), amit mintegy százhatvan rádió és tévétársaság közvetített.


A szentatya húsvéti üzenetét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim! Boldog húsvétot!

Ma az Egyház az egész világon megismétli az első tanítványok ámulattal telt híradását: „Jézus feltámadt!” – „Valóban feltámadt, ahogyan előre megmondta!”

A húsvét ősi ünnepe, a zsidó nép szolgaságból való szabadulásának emlékezete, itt éri el beteljesedését: feltámadásával Jézus Krisztus megszabadított minket a bűn és a halál szolgaságából, és megnyitotta előttünk az örök életre vezető utat.

Amikor engedjük, hogy a bűn uralkodjon felettünk, mindannyian elvétjük a helyes utat, és elveszett bárányként tévelygünk. De Isten, a mi pásztorunk, eljött, hogy megkeressen minket: annak érdekében, hogy megmentsen minket, aláereszkedett egészen a kereszt megaláztatásáig. Ma pedig ezt hirdethetjük: „Feltámadt a jó pásztor, aki életét adta juhaiért, meghalt az ő nyájáért, alleluja!” (Római misekönyv, húsvét IV. vasárnapja, áldozási ének).

Az idők folyamán a feltámadt pásztor soha nem fárad bele, hogy keressen minket, a világ pusztaságaiban elveszett testvéreit. Kínszenvedésének jeleivel – irgalmas szeretetének sebeivel – az ő útjára, az élet útjára vonz minket. Ő ma is a vállára veszi megannyi testvérünket, akik mindenféle rossztól szenvednek.

A feltámadt pásztor keresi azt, aki eltévedt a magány és az elutasítottság útvesztőiben; segítségükre siet azon testvérek révén, akik tudnak tisztelettel és gyengéden közeledni hozzájuk, s meghallatják velük az ő hangját, ezt a soha el nem felejthető hangot, amely az Istennel való barátságra hívja őket.

Vállára veszi mindazokat, akik ősi és új keletű rabságok áldozatai: az embertelen munkáé, az embercsempészeté, a kizsákmányolásé, a hátrányos megkülönböztetésé, a súlyos függőségeké. Vállára veszi mindazokat a gyermekeket és fiatalokat, akiket megfosztanak gondtalan gyermek- és ifjúkoruktól, hogy kizsákmányolják őket; és mindazokat, akiknek szívét a saját otthonukban elkövetett erőszak sebesítette meg.

A feltámadt pásztor útitársul szegődik mindazok mellé, akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják szülőföldjüket a fegyveres konfliktusok, a terrortámadások, az éhínségek, az elnyomó rezsimek miatt. Ő segíti ezeket az elvándorlásra kényszerült embereket, hogy mindenhol találjanak olyan testvérekre, akik megosztják velük kenyerüket és a közös út reményét.

A népek bonyolult és olykor drámai viszonyai közepette a feltámadt Úr vezesse mindazok lépteit, akik az igazságosságot és a békét keresik, és adjon a nemzetek vezetőinek bátorságot, hogy elkerüljék a konfliktusok kiterjesztését és megállítsák a fegyverkereskedelmet.

Korunkban különösen is támogassa mindazok erőfeszítéseit, akik tevékenyen fáradoznak azon, hogy enyhülést és támaszt nyújtsanak Szíria civil lakosságának, a szeretett és halára gyötört Szíriának, mely olyan háború áldozata, amely nem szűnik rettegést kiváltani és halált osztani. Tegnap történt a legutóbbi gyalázatos támadás az éppen menekülők ellen, melynek következtében sokan meghaltak és megsebesültek. Adjon az Úr békét az egész Közel-Keletnek, kezdve a Szentföldtől, ugyanígy Irakban és Jemenben is.

A jó pásztor legyen közel Dél-Szudán, Szudán, Szomália és a Kongói Demokratikus Köztársaság népeihez, amelyek állandósult konfliktusoktól szenvednek. A harcokat a rettenetes éhínség súlyosbítja, amely Afrika egyes térségeit sújtja.

A feltámadt Jézus támogassa mindazok erőfeszítéseit, akik – különösen Latin-Amerikában – a társadalmi közjó biztosításán fáradoznak. Az ottani társadalmakat olykor politikai és szociális feszültségek jellemzik, melyek egyes esetekben erőszakba torkollnak. Kívánom, hogy legyenek képesek a párbeszéd hídjait építeni, kitartva a korrupció csapása elleni harcban, valamint a nézeteltérések békés és hatékony megoldásának keresésében, hogy így fejlődjenek és megszilárduljanak a demokratikus intézmények, a jogállamiság teljes tiszteletben tartása mellett.

A jó pásztor segítse Ukrajnát, amelyet még mindig véres konfliktus sújt, hogy újra megtalálja az egyetértést, és támogassa azokat a kezdeményezéseket, amelyek a konfliktus következményeitől szenvedők drámáinak enyhítésére irányulnak.

A feltámadt Úr, aki szüntelenül árasztja áldását az európai földrészre, adjon reményt mindazoknak, akiket válság sújt és nehézségeken mennek keresztül, különösen a nagymértékű munkanélküliség miatt, mely főleg a fiatalok körében tapasztalható.

Kedves testvéreim, idén minden felekezet keresztényei egy időpontban ünnepeljük a húsvétot. Ily módon egy hangon zúgjon fel a föld minden részéről a legszebb híradás: „Az Úr valóban feltámadt, ahogyan előre megmondta!” Ő, aki legyőzte a bűn és a halál sötétségét, adjon békét napjainkban!

Boldog húsvétot!
Az Urbi et Orbi áldás szövege:

A szent apostolok, Péter és Pál, kiknek hatalmában és tekintélyében bizakodunk, járjanak közben értünk az Úrnál!

Ámen.

A Boldogságos, mindenkor Szűz Mária, Szent Mihály arkangyal, Keresztelő Szent János, Szent Péter és Pál apostol, valamint az összes szentek érdemeiért és közbenjárására irgalmazzon nektek a mindenható Isten, bocsássa meg bűneiteket, és Jézus Krisztus vezessen el titeket az örök életre!

Ámen.

Minden bűnötök elengedését és feloldozását, az igazi és gyümölcsöző bűnbánat lehetőségét, a megtérésre kész szívet és életetek megjobbítását, a Szentlélek vigasztaló kegyelmét s végül a jó cselekedetekben való végső állhatatosságot adja meg nektek a mindenható és irgalmas Isten!

Ámen.

A mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok, és maradjon rajtatok mindenkor!

Ámen.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése