2017. április 1., szombat

Ferenc pápa a diakónusokhoz: Ti a szolgálat őrei vagytok az Egyházban!



Ferenc pápa a diakónusokhoz: Ti a szolgálat őrei vagytok az Egyházban!

Ferenc pápa március 25-én milánói apostoli látogatásán a dómban az egyházmegye diakónusaival, papjaival és szerzeteseivel beszélgetett, kérdéseikre válaszolt. Az alábbiakban a szentatya egy állandó diakónus kérdésére adott rögtönzött válaszát adjuk közre teljes terjedelmében.

– Roberto Crespi, állandó diakónus:

– Szentatya, jó napot kívánok! Roberto vagyok, állandó diakónus. Egyházmegyénkben a diakonátust 1990-ben vezették be, jelenleg 143-an vagyunk; ez nem nagy szám, mégis számottevő. Olyan férfiak vagyunk, akik teljesen saját hivatásukat élik, a házasságra vagy a nőtlen életre szóló hivatást, de teljesen benne vannak a munkának, a foglalkozásnak a világában is, és így beleviszik a papság körébe a család és a munka világát, belevisszük a mindezzel járó sok szépséget, de a nehézségek, sőt olykor a sérülések megtapasztalását is. Azt kérdezzük: nekünk, állandó diakónusoknak mit kell tennünk annak érdekében, hogy egy olyan Egyház arcát mutathassuk fel, amely alázatos, érdekmentes, amely boldog, olyat, amilyet a szívünkben érzünk, és amilyenről ön gyakran beszél? Köszönöm, hogy figyelmet szentel ránk, és biztosíthatom, hogy imádkozunk önért, és velünk együtt imádkoznak házastársaink és családjaink.

– Ferenc pápa:

– Köszönöm! Ti, diakónusok, sokat tudtok adni, nagyon sokat. Gondoljunk csak arra, milyen nagy érték a megkülönböztetés. A papi testületen belül tekintélyes hang lehet a tiétek, amely rámutat a kötelesség és a szándék közötti feszültségre, azokra a feszültségekre, amelyeket az emberek a családi életben megélnek; hogy csak egy példát említsek, nektek van anyósotok… Ugyanígy rámutathattok azokra az áldásokra is, amelyeket a családi életben megéltek.

De vigyáznunk kell arra, hogy ne tekintsük a diakónusokat félig papoknak, félig világiaknak. Ez veszély. A végén itt sem lesznek, ott sem lesznek. Nem, nem szabad így tekinteni őket, ez veszély. Ha így tekintjük őket, az árt nekünk, és árt nekik. Ha így tekintjük őket, az elveszi a diakonátus saját karizmájának erejét. Erre szeretnék visszatérni: a diakonátus saját karizmája. Ennek a karizmának jelen kell lennie az Egyház életében. Az a diakónusról kialakított kép sem helyes, mintha egyfajta közvetítő lenne a hívők és a pásztorok [a püspökök] között. Nincsenek félúton sem a papok és a világiak, sem a pásztorok és a hívők között. Van itt két kísértés. Az egyik a klerikalizmus kísértése: a diakónus, aki túl klerikális. Nem, nem, ez nem helyes! Időnként látok olyan diakónust a liturgián, aki úgy nyomul, mintha át akarná venni a pap szerepét. A klerikalizmus, óvakodjatok a klerikalizmustól! A másik kísértés a funkcionalizmus: ha olyan segítőnek tartjuk a diakónust, amely a pap rendelkezésére áll ezt csinálni vagy amazt csinálni… ha kisfiúnak tartjuk, aki bizonyos feladatok ellátására szolgál, de másra nem… Nem így van! Nektek világosan meghatározott karizmátok van az Egyházban, és építenetek kell ezt a karizmát!

A diakonátus sajátos hivatás, „családos” hivatás, amely a szolgálatra utal. Nagyon tetszik nekem az, amikor [az Apostolok cselekedeteiben] amikor az első hellén keresztények elmentek az apostolokhoz szóvá tenni, hogy özvegyeik és árváik nem kapnak kellő segítséget, és akkor megtartották azt az összejövetelt, azt a „szinódust” az apostolok és a tanítványok, és „kitalálták” a diakónusokat a szolgálatra. És ez nagyon érdekes nekünk, püspököknek is, mert azok mind püspökök voltak, azok, akik a diakónusokat „létrehozták”. És mit mond nekünk? Hogy a diakónusok szolgálattevők legyenek. Azután megértették, hogy, abban az esetben az özvegyek és az árvák segítéséről volt szó, de szolgálat a dolguk. Nekünk, püspököknek pedig az imádság és az ige hirdetése; ez rávilágít arra, hogy mi a püspök legfontosabb karizmája: imádkozás. Mi tehát a püspök feladata, az első feladata? Az imádság. A második feladat: hirdetni az igét. De világosan látszik a különbség. Nektek [diakónusoknak a feladatotok] a szolgálat. Ez a kulcsszó karizmátok megértéséhez. A szolgálat mint Isten népének az egyik jellegzetes ajándéka. A diakónus úgymond a szolgálat őre az Egyházban. Minden egyes szó aláhúzandó. Ti a szolgálat őrei vagytok az Egyházban: az ige szolgálata, az oltár szolgálata, a szegények szolgálata. A ti küldetésetek, a diakónusok hozzájárulása erre irányul: emlékeztetni mindannyiunkat, hogy a hitnek, annak különböző kifejeződési formájában – közösségi liturgia, személyes ima, a szeretetszolgálat formái –, és a különböző életállapotokban – a világi, a klerikusi, a családi életben –, lényegi dimenziója a szolgálat. Isten szolgálata és a testvérek szolgálata. És mekkora út áll még előttünk ezen a téren! Ti a szolgálat őrei vagytok az Egyházban.

Ez a karizmák értéke az Egyházban: emlékeztetők és ajándékok, amelyek abban segítik Isten egész népét, hogy ne veszítse szem elől Isten cselekvésének távlatát és gazdagságát. Ti nem félig papok és félig világiak vagytok – ez a diakonátus „funkcionalizálása” [tevékenységre szűkítése] lenne –, ti az Istennek és a testvéreknek nyújtandó szolgálat szentsége [szakramentuma] vagytok. Ebből a „szolgálat” szóból származik egész munkátok, egész hivatásotok, egész létetek az Egyházban. Miként a többi hivatás, ez a hivatás sem csak az adott személynek szól, hanem azt a családon belül és a családdal együtt kell megélni, vagyis Isten népén belül és Isten népével együtt.

Összefoglalva:

– nincs oltárszolgálat, nincs liturgia, amely ne lenne nyitott a szegények szolgálatára, és nincs szegényeknek nyújtott szolgálat, amely ne vezetne a liturgiához;

– nincs egyházi szolgálat, amely ne lenne családi [Isten népében és népével együtt megélt szolgálat].

Ez segít abban, hogy újraértékeljük a diakonátust mint egyházi hivatást.

Végezetül: manapság úgy tűnik, mindennek „minket kell szolgálnia”, mintha minden az egyénre irányulna: az imádság „arra jó nekem…”, a közösség „azért van hasznomra…”, a szeretetszolgálat „azért hasznos nekem…” Ez a bevett gondolkodás a mai kultúrában. Ti a Lélek által nekünk adott ajándék vagytok, akik megmutatjátok, hogy a helyes út épp ellenkező irányba vezet: az imádságban szolgálok, a közösségben szolgálok, a szolidaritásban szolgálok: szolgálom Istent és felebarátaimat.

Isten adja meg nektek a kegyelmet, hogy növekedni tudjatok ebben a karizmában: hogy őrizzétek a szolgálatot az Egyházban! Köszönöm mindazt, amit tesztek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése