2017. április 25., kedd

Ferenc pápa: Az evangéliumot alázattal hirdessük, ne hatalommal



Ferenc pápa: Az evangéliumot alázattal hirdessük, ne hatalommal

Az evangéliumot alázattal kell hirdetni, legyőzve a kevélység kísértését – buzdított a szentatya április 25-én, kedden reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén, melyen jelen voltak a C9-nek nevezett kilenctagú bíborosi bizottság tagjai is.

Ma Szent Márk evangélistának, az alexandriai egyház alapítójának ünnepe van. Felajánlom ezt a szentmisét testvéremért, II. Tavadroszért, az alexandriai koptok pátriárkájáért, kérve az Úr kegyelmét, hogy áldja meg egyházainkat a Szentlélek bőségével – hangzott el a szentmise elején.
A keresztényeknek ki kell lépniük önmagukból, környezetükből, hogy az evangéliumot hirdessék. A hithirdetőknek pedig mindig úton kell lenniük, ahelyett hogy biztosítékot keresnének az életre egy helyben maradva, a biztonságot választva – hangsúlyozta prédikációjában Ferenc pápa. – Jézus kijelöli a tanítványok küldetését: hirdessék az evangéliumot, ne maradjanak Jeruzsálemben, hanem menjenek el, és hirdessék az örömhírt mindenkinek.
A szentatya Márk evangélista nyomán (Mk 16,15–20) arról elmélkedett, hogyan bízza az Úr a küldetést tanítványaira. Rámutatott: az evangéliumot mindig menet közben kell hirdetni, sohasem ülve, hanem mindig mozgásban.
Ahhoz, hogy az igazi evangéliumot hirdessük, mindig el kell mennünk oda, ahol nem ismerik Jézust, vagy ahol üldözik, ahol eltorzítják őt. El kell indulni a hirdetéshez. És ezen a kifelé induló úton a hithirdető is kockára teszi az életét. Nem marad biztonságban, nincs életbiztosítás a prédikátor számára. Ha egy hithirdető életbiztosítást keres magának, nem lehet az evangélium valódi hirdetője; nem lehet az, ha nem lép ki, ha ott marad a biztonságban. Az első feladat tehát: menjetek, induljatok el. Az evangélium, Jézus Krisztus hirdetése mindig kifelé nyitást igényel, mindig útközben történik. Legyen az fizikai vagy lelki út, vagy akár a szenvedés útja. Gondoljunk arra a sok-sok betegre, akik felajánlják szenvedésüket az Egyházért, a keresztényekért. Kilépnek önmagukból! – mondta a pápa.
Ezt követően a hithirdetés stílusáról elmélkedve feltette a kérdést: Milyen is ez a stílus? – és emlékeztetett, hogy Szent Péter, Márk tanítómestere nagyon világosan leírja, hogy az evangéliumot alázattal kell hirdetni, mert Isten Fia megalázkodott, megsemmisítette önmagát (vö. 1Pét 5,5b–14).
Ez Isten stílusa, nincs másik stílus. Az evangélium hirdetése nem egy farsang, nem egy bál. Ez nem az evangélium hirdetése. Az evangéliumot nem lehet emberi hatalommal hirdetni, a törtetés, a felkapaszkodás lelkületével, mert az evangélium nem ilyen – nyomatékosította Ferenc pápa. – Mindenkihez szól a felhívás: „Egymás iránt valamennyien legyetek alázatosak, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.” Miért van szükség erre az alázatra? Azért, mert éppen a megalázkodás, a megalázkodáson keresztül megvalósuló dicsőség hírét visszük előre.
Az evangélium hirdetése is ki van téve a kísértésnek: a hatalom, a kevélység, a sokféle világiasság kísértésének, ami prédikáláshoz vagy pedig színészkedéshez vezet. Ezért mondja Péter: „Virrasszatok, virrasszatok, virrasszatok… Ellenségetek, a sátán ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok ellen neki a hitben! Tudván, hogy ugyanennek a szenvedésnek vannak kitéve testvéreitek szerte a világon.” Az evangélium hirdetése, ha valódi, akkor ki van téve a kísértésnek – figyelmeztetett a pápa.
Egy keresztény, aki állítása szerint az evangéliumot hirdeti, de soha nem érzett kísértést... ez azt jelenti, hogy az ördög nem aggódik miatta, mert valami olyasmit hirdet, amire nincs szükség – mutatott rá a szentatya. – Ezért az igazi hithirdetésben mindig van valami a kísértésből és az üldöztetésből is. Amikor szenvedünk, akkor az Úr fog talpra állítani minket, erőt ad nekünk, mert ezt ígérte meg Jézus, amikor elküldte az apostolokat. Az Úr fog vigasztalni minket, erőt ad, hogy továbbmenjünk. Mert Ő bennünk működik, ha hűségesek vagyunk az evangélium hirdetéséhez, ha kilépünk önmagunkból, hogy hirdessük a megfeszített Krisztust – aki botrány és őrültség [vö. 1Kor 1,23 – a szerk.] –, és ha mindezt alázattal, az igazi alázat stílusával tesszük.
Az Úr adja meg ezt a kegyelmet, hogy megkeresztelt emberekként mindannyian az evangelizálás útjára lépjünk, alázattal, az Úr iránti bizalommal, az igazi evangéliumot hirdetve. Az Ige testté lett. Isten Igéje testté lett. És ez őrültség, botrány, de tudnunk kell, hogy az Úr mellettünk áll, velünk együtt cselekszik, és megerősíti a munkánkat – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése