A házasélet dísze Könyörögj érettünk!

A házasélet dísze 

Könyörögj érettünk!

„Az Úr leszállt az alvilágba. Miféle dolog ez? Nagy a csend ma a földön: nagy a csend és a magány mostantól fogva. Megrendült a föld és megnyugodott, mert Isten a testben elaludt és fölébresztette a régtől alvókat. Meghalt az Isten a testben és felébresztette az alvilágot.

Először a szülőhöz ment, hogy az alvó juhot megkeresse. A sötétben és a halál árnyékában ülőket mindenképpen meg akarja látogatni. A fogságba jutott Ádámhoz és a vele fogságra jutott Évához mindenképpen elmegy az Isten, hogy kiszabadítsa kínjaiból. Belépett hozzájuk Isten, a kereszt győzedelmes fegyvereit markolva. Mikor aztán őt Ádám, az elsőszülött meglátta, döbbenten verte mellét; mindenkinek odakiáltotta: »Az én Uram legyen veletek!« Krisztus pedig felelvén mondá Ádámnak: »És a te lelkeddel!«

Megragadván aztán a kezét ébresztgette, mondván: »Kelj föl, te alvó! Kelj föl halottaidból! És fölragyog neked Krisztus! Én vagyok a te Istened, ki fiad lettem éretted! Éretted és ezekért, kiknek tőled kellett születniük. Most pedig mondom neked és hatalommal parancsolom mindazoknak, akik bilincsekben vannak: Világosodjatok meg!, és a szendergőknek: Keljetek fel! Parancsolom neked: Indulj, te alvó, mert nem azért alkottalak téged, hogy az alvilág legyőzzön és fogva tartson. Kelj föl, kezem alkotása! Kelj föl, képmásom, ki arcom vonásait viseled. Kelj föl! Menjünk innen, mert te bennem, én pedig benned egyetlen és osztatlan személy vagyunk. Én, a te Istened, éretted lettem fiaddá. Én, az Úr, éretted vettem föl a szolgai alakot. Én, aki az egek fölött vagyok, éretted jöttem a földre és a föld alá szálltam.

Ó, ember! Érted lettem mintegy ember a holtak közül, mint akinek nincs segítsége. Éretted mentem a getszemáni kertbe, hol a zsidók kezébe adtak, és keresztre feszítettek. Nézd csak a köpéseket az arcomon. Éretted vettem magamra, hogy eredeti állapotodba visszahelyezzelek téged. Nézzed arcomon az ütések helyét, én ezeket vállaltam, hogy helyrehozzam az én képmásomra a te megromlott szépséged. Nézd csak hátamon az ostorcsapások okozta sebeket, én ezeket vállaltam, hogy levegyem bűneid terhét, mely hátadra tétetett. Nézd csak a szögeket! Jól a fához erősítették kezeimet éretted, ki ahhoz a bizonyos fához bűnösen nyújtottad ki kezeidet. Elaludtam a kereszten és a lándzsa behatolt oldalamba. Éretted, ki elaludtál a Paradicsomkertben és oldaladból vétetett elő Éva. Az én oldalam gyógyította meg oldalad fájdalmát. Az én álmom hoz ki téged az alvilág álmából. Az én lándzsám tartja féken a lándzsát, mely ellened fordult. Rajta, menjünk el innen!

Kivonszolt téged az Ellenség az Éden földjéről, én pedig már nem a Paradicsomkertbe, hanem a mennyei trónra helyezlek téged. Eltiltott téged az Élet előképes fájától, de én, aki maga az Élet vagyok, eggyé lettem teveled. Kerubokat állítottam, hogy ők szolgáljanak neked, kik egy darabig őriztek téged. Most pedig azt akarom, hogy a kerubok, mint Istenhez illik, hódoljanak neked. Elkészült a kerubos trón, vár rád az égi hintó, vár a nászágy, készen a lakoma, az örök hajlékok és a feldíszített lakások. Megnyíltak a kincseskamrák, a világ kezdete óta neked készített mennyország.«”