2017. március 20., hétfő

Szent József



Szent József


Szent Józsefet, Szűz Mária jegyesét ünnepeljük a mai napon. Személyéről nagyon keveset tudunk meg az evangéliumokból. A Jézus gyermekségéről szóló részekben szerepel csupán, ezt követően nem tesznek róla említést az evangélisták. Máté evangélista nagyon röviden jellemzi, amikor „igaz embernek” nevezi őt, miként erről a mai napon olvasunk.
Egy angyal jelent meg álmában Józsefnek és közölte vele Isten tervét. A jelenet az angyali üdvözlet, azaz Jézus születésének hírüladása után játszódik. Úgy tűnik, hogy Mária nem beszélt jegyesének arról, hogy gyermeket vár. Talán ő maga sem értette egészen világosan, hogyan fogant gyermeke a Szentlélek által, ezért nehéz lett volna megértetnie Józseffel, hogy mi történt vele. József aggodalma és félelme érthető, amikor láthatóvá vált, hogy jegyese gyermeket vár. Nem akar olyan személyt feleségül venni, aki mástól vár gyermeket. Gondolatai és terve szintén érthető, miszerint megszakítja a jegyességet és elbocsátja Máriát. Ekkor történik Isten közbelépése, akinek utasítására magához veszi Máriát, és vele együtt Jézust is befogadja életébe.
Nekünk is ilyen természetes egyszerűséggel kellene mindig életünkbe fogadni Jézust. Nem kell tartanunk a vele való találkozástól, mert nem elítélni jön, hanem abban segít az Úr, hogy az igazzá válás útján járjunk.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem szent akaratodat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése