2017. március 13., hétfő

Nagyböjt második hetének hétfője



Nagyböjt második hetének hétfője


Jézus örömhíre a mennyei Atyáról így szól: Isten irgalmas és megbocsátó. E meghatározás ellentétben áll azzal az emberi előítélettel, miszerint Isten szigorú és megtorló, kegyetlenül megtorolja az emberek minden bűnét. Már az ószövetségi írások is meghirdetik az irgalmas Istent, gondoljunk csak a zsoltárokra vagy a próféták tanítására. Amikor az idők teljességében eljött Jézus, aki elveszi a világ bűneit, akkor cselekedeteivel azt tanúsította, hogy hatalma van a bűnök megbocsátására, mert hiszen nem azért jött, hogy elítélje a bűnösöket, hanem hogy megmentse őket.
Az ember kötelessége nem csupán az, hogy bűnbánattal forduljon Istenéhez, hanem az is, hogy ő maga is gyakorolja az irgalmasságot embertársaival. Ezt a követelményt fogalmazza meg Jézus a mai evangéliumban így: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak”, azaz nektek is megbocsát Isten. Ha nem akarjuk magunkra vonni Isten ítéletét, akkor mi se ítélkezzünk mások felett. Ha azt akarjuk tehát, hogy Isten irgalma megérintse szívünket, akkor ne zárjunk ki senki embert a szívünkből. Miként Isten ingyenesen és feltételek nélkül adja meg bűneink bocsánatát, mi is ugyanilyen lelkülettel bocsássunk meg felebarátainknak.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése