Nagyböjt harmadik hetének keddje

Nagyböjt harmadik hetének keddje

Péter apostol a megbocsátással kapcsolatban kérdezi Jézust, aki egy példabeszéddel világítja meg a megbocsátás határtalanságát. A hasonlat szerint egy szolgának rendkívül nagy összegű tartozását engedte el ura, de ugyanez a szolga rögtön ezt követően egy nagyon csekély összeget követel egy másik szolgától. A példázat kihangsúlyozza az összegek közti nagy különbséget, valamint az úr könyörületességét és jószívűségét, illetve a szolga könyörtelen követelőzését. A beszéd értelme világos számunkra: ahogyan Isten megbocsátja bűneinket, ugyanúgy nekünk is meg kell bocsátanunk embertársainknak.
A megbocsátás könnyűnek tűnik a szavak szintjén, a gyakorlatban azonban sokszor nehéz. Még nehezebb az, ha valakit megbocsátás gyakorlására, annak fontosságára emlékeztetünk. Ha valakit jószándékkal az evangélium szavaival figyelmeztetünk: „Nem kellett volna megbocsátanod embertársadnak?”, bizony hamar jöhet a vállrántással kísért cinikus válasz: „Miért kellett volna megbocsátanom? Amit ellenem tett, arra nincs bocsánat!”
Sokan vannak, akik nem ismerik az igazi, szívből jövő megbocsátást. Emberi gyengeségnek tartják és nem felejtenek. A megbocsátás fogalmát nem az emberből kiindulva érthetjük meg, hiszen Istentől ered, aki maga az irgalom. Isten vállalja ezt a „gyengeséget”, megbocsát mindenkinek. A bűnös és bűnbánó embernek, aki már megtapasztalta ezt a végtelen irgalmat, azaz, hogy Isten megbocsátja az ő bűneit, már könnyebb a megbocsátás gyakorlása az embertársak felé.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.