Gyermekeink jól tanuljanak!
Add meg Urunk!
Add meg Urunk!
Isten egy édesapa gyöngéd szeretetével szeret
minket. Bűneink sem tudják kioltani irántunk valószeretetét. Fürkésző
tekintettel, és kitárt karral vár az atyai ház bejáratánál, sőt a bűnbánat
legcsekélyebb gesztusára siet felénk, és a kegyelmek új ruhájába öltöztet. A mi
Istenünk eltörli bűneinket, és mindebben örömét találja. Így szelídít
mindnyájunkat a halál civilizációjából a szeretet civilizációjába.
Vajon az embernek az éhes
disznó sorsára kell jutnia, hogy felfedezze Isten szeretetét? Miért van az,
hogy jólétünkben hálátlanok vagyunk? Miért feledkezünk meg olyan könnyen az
atyai ház melegéről és biztonságáról? A tékozló fiú sorsa a mi sorunk is. A
kérdés az, hogy mit engedünk meg magunknak, milyen mélyre engedjük
süllyedni magunkat, hogy aztán felkeljünk és meginduljunk az isteni jóság
felé? Minél mélyebbre süllyedünk annál nehezebb a felkelés. De erőt adhat az
Atya viselkedése: már messziről látja gyermekét, eléje siet, nyakába borul és
megcsókolja. Az isteni szem már akkor is látja a tékozlót, amikor az még nem is
sejti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése