2017. március 30., csütörtök

Ferenc pápa: Isten sír miattunk, ha eltávolodunk szeretetétől



Ferenc pápa: Isten sír miattunk, ha eltávolodunk szeretetétől

Őrizkedjünk a szeszélyek és hamis bálványok követésétől; csak Isten szeret atyaként, és mindig vár minket, örökre – hangsúlyozta Ferenc pápa március 30-án reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A szentatya homíliájában az olvasmányról, Mózes második könyvének (Kiv 32,7–14) szakaszáról elmélkedett, amelyben Isten megkönyörül a bálványimádó népen. Isten szeretete erősebb a nép hűtlenségénél is. Mi is nézzünk magunkba: eltávolodunk-e Istentől, és a bálványokat, a világias szemléletet kergetjük-e? – vetette fel a pápa.
Isten megálmodta népét, de az csalódást okozott neki. A nép volt Isten álma, szeretetből álmodta. A nép viszont elárulta az Atya álmát. Így Isten kezdte csalódottnak érezni magát, és kérte Mózest, hogy jöjjön le a hegyről, ahová azért ment föl, hogy megkapja a törvényt. A népnek nem volt türelme, még negyven napot sem tudott várni az Úrra. Készített magának egy aranyborjút, egy szórakozásra való „istent”, és elfeledkezett arról az Istenről, aki megmentette őt.
Báruk prófétának van egy mondata, amelyik jól leírja ezt a népet: „Elfeledtétek azt, aki fölnevelt titeket.” Ha elfeledkezünk Istenről, aki teremtett és felnevelt minket, aki elkísért életünkben, csalódást okozunk Istennek. Hányszor említi Jézus a példabeszédeiben azt az embert, aki szőlőt ültet, aztán kudarcot vall, mert a munkásai maguknak akarják kisajátítani azt. Az ember szívében mindig ott van ez a nyugtalanság! Nem elégedett Istennel, a hűséges szeretettel. Az ember szíve mindig a hűtlenség felé húz. Ez a kísértés – magyarázta Ferenc pápa.
Isten egy próféta által megrója a népet, amely nem állhatatos, nem tud várni, és rossz útra tér, eltávolodik az igaz Istentől, és másik istent keres. Isten csalódik népe hűtlensége miatt. Mi is Isten népe vagyunk, és jól ismerjük szívünket. Nap mint nap vissza kell találnunk az útra, hogy ne csússzunk el lassan a bálványok, a fantáziák, a világiasság, a hűtlenség felé. Azt hiszem – mondta a pápa –, hogy jót tesz nekünk ma, ha a csalódott Úrra gondolunk. „Mondd, Uram, te csalódtál bennem?” Valamiben biztos. Gondoljuk végig, és tegyük fel ezt a kérdést.
Istennek gyöngéd, atyai szíve van – folytatta elmélkedését a pápa, majd emlékeztetett arra, amikor Jézus sírt Jeruzsálem fölött. Kérdezzük meg magunktól, hogy vajon Isten sír-e miattunk, csalódott-e bennünk, és hogy eltávolodtunk-e tőle. Hány olyan bálványunk van, amit nem vagyunk képesek kiirtani magunkból, és rabbá tesz minket? Ez a bennünk lévő bálványimádás…, és Isten sír miattunk.
Gondoljunk ma Istennek erre a csalódására, melyet szeretetből érez, míg mi másutt keresünk szeretetet, máshol próbáljuk jól érezni magunkat, és nem az ő szeretetét keressük. Eltávolodunk ettől az Istentől, aki fölnevelt minket. Ez egy nagyböjti gondolat, jót fog tenni nekünk. Mindennap tartsunk egy kis lelkiismeret-vizsgálatot: „Uram, te, aki annyit álmodtál rólam, én tudom, hogy eltávolodtam tőled, de mondd meg, hol, hogyan térjek vissza hozzád?” És meg fogunk lepődni, hogy Ő mindig vár minket, mint az apa a tékozló fiát, akit már távolról lát érkezni, mert várja őt – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése