Ferenc pápa: Fogadjuk
el életünket, ahogy van, és menjünk hittel előre
Higgyünk Jézusban, és fogadjuk el életünket
olyannak, amilyen, így haladjunk előre örömmel, panasz nélkül, anélkül hogy
megbénítana minket a restség bűne – erre buzdított Ferenc pápa március 28-án,
kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.
A mai evangéliumi szakaszban (Jn 5,1–16) arról
olvasunk, hogy Jézus meggyógyítja a harmincnyolc éve beteg embert, aki egy
jeruzsálemi fürdő szélén feküdt. A héberül Beteszdának nevezett fürdő öt
oszlopcsarnokában nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Úgy
tartották, hogy amikor leszáll egy angyal, mozgásba jön a víz, és az elsők,
akik megmártóznak benne, gyógyultan lépnek ki belőle. Amikor Jézus meglátja az
ott fekvő férfit, megkérdi tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?”
Szép, hogy Jézus mindig fölteszi nekünk a
kérdést: Meg akarsz-e gyógyulni? Akarsz-e boldog lenni? Akarsz-e javítani az
életeden? Szeretnél-e eltelni a Szentlélekkel? Meg akarsz-e gyógyulni? Mindenki
más, aki akkor ott volt, a betegek, vakok, sánták, bénák azt felelték volna
erre: „Igen, Uram, igen!” De ez a férfi furcsa volt, és azt válaszolta
Jézusnak: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a
víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Válasza panaszkodás: „Nézd,
Uram, milyen csúnya, milyen igazságtalan velem az élet. Mindenki más odamehet,
és meggyógyulhat, én pedig már harmincnyolc éve próbálok, de…” Ez az ember
olyan volt, mint a fa, amelyről az első zsoltár szól, amit a folyópartra
ültettek, de száraz volt a gyökere, nem ért le a vízig, nem tudta magába szívni
az egészséget a vízből – magyarázta a pápa.
Ez az ember viselkedéséből látszik, a
panaszkodásából, és abból, hogy mindig másokat okol: „Mindig mások mennek le
előttem, míg én, szegény, szerencsétlen itt vagyok már harmincnyolc éve…”. Ez
csúnya bűn, a restség bűne. Ezt az embert nem annyira a bénasága, hanem a
restsége tette beteggé, ami még a szív langyosságánál is rosszabb. Él, de
minek, nincs kedve előrelépni, tenni valamit, elveszítette az öröm emlékét. Ez
az ember névleg sem ismerte az örömet, elveszítette azt. Ez bűn. Csúnya
betegség: „De hát nekem így kényelmes, már megszoktam… Az élet igazságtalan
volt velem…” És kitűnik a sértettség, a szív keserűsége.
Jézus nem rója meg, hanem azt mondja neki:
„Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” A béna meggyógyul, de mivel mindez szombaton
történt, a törvénytudók azt mondják, hogy nem szabad hordoznia ágyát, és
tudakolják tőle, ki gyógyította meg ezen a napon. „Szabályellenes, és aki ezt
tette, nem Istentől való ember.” A béna még köszönetet sem mondott Jézusnak,
meg se kérdezte, hogy hívják – jegyezte meg a pápa. Lustasággal kelt föl, azzal
a hozzáállással, hogy „élek, mert a levegő ingyen van”, azzal az attitűddel,
hogy mindig másra nézek, azokra, akik boldogabbak nálam, ami elfeledteti az
örömet. A restség olyan bűn, ami megbénít minket, bénává tesz. Nem hagy járni.
Az Úr ma is ránk néz, mindannyiunkra, bűnösökre, mert mind azok vagyunk, de azt
mondja: „Kelj föl!”
Ma azt mondja mindannyiunknak az Úr: „Kelj föl,
fogd az életedet, úgy, ahogy van, legyen az szép vagy csúnya, és menj előre. Ne
félj, menj előre az ágyaddal.” Mi erre esetleg azt válaszolhatjuk: „De Uram,
nem a legújabb modell…” „Te csak menj tovább! Akár azzal a csúnya ággyal, de
haladj! Ez a te életed, a te örömöd. Akarsz-e meggyógyulni?” – ezt kérdezi ma
tőlünk az Úr. „Igen, Uram.” „Akkor kelj föl.”
A szentmise antifónája (vö. Iz 55,1) szépen
kezdődött: „Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind – ingyen van a víz, nem kell
érte fizetni. Örömmel oltsátok szomjatokat.” És ha mi is azt mondjuk az Úrnak:
„Igen, meg akarok gyógyulni. Igen, Uram, segíts nekem, mert föl akarok kelni”, akkor
megtudjuk, milyen az üdvösség öröme – mondta homíliájában Ferenc pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése