Világ Győzelmes Királynője Istennek szent anyja

Világ Győzelmes Királynője

Istennek szent anyja   

Könyörögj érettünk!

Rendszerint egy belső feszültség él bennem, ami szüntelenül vitára képes. Két énem áll egymással szemben, az egyik rettenetes nagy érzékenységgel, türelmetlenséggel, és erővel keresi Isten jelenlétét abban, ami éppen történik bennem és körülöttem. A másik énem pedig ugrásra kész, hogy vitába szálljon: biztos, hogy ez az, ami? Mi van akkor, ha ennek az ellenkezője az igaz? Mert az az állítás áll e két énem között, hogy minden, ami történik a jelenben, egyszerre van benne Isten szándéka, misztériuma, ugyanakkor az a mítika, vagyis mítosz, mely hitrege, vagyis vallási jelleggel bíró, már az embertől való bölcselkedés. Ez utóbbi az, ami a hitet félre viszi, az ember hitképességét, hit érzékenységét eltéríti, vakvágányra tereli. Ez utóbbi a nevelés, a neveltetés, a történetiség során rakódik rá ősökre, és öröklődik át az utódokra, de ami egyben öregíti, viszont nem teszi értékesebbé azt a hitigazságot, melyre a személyes hit rábízhatja magát. Általában erre játszunk rá, ha nem a gyökerekből táplálkozunk, hanem egyszerűen a levegőből – csupán – próbáljuk az Igazságot kiszűrni. Ez utóbbira nagyon jó példa az, hogy szinte minden valláskárosult embernek van saját jézuskája, krisztuskája. Igen, isteneket gyártunk, akit próbálunk eladni is, mert mi emberek közösségre törekszünk, közösségre vágyunk, de olyan közösségre, amiben mi vagyunk a meghatározó személyiségek, mi mondhatjuk meg másoknak, hogy miben higgyenek! Ezzel, lehetőleg bennünket erősítsenek meg a magunk fabrikálta hitünkben. Például, amikor egy pap nem rendelkezik kellő emberi méltósággal, alázattal, és szelídséggel – és ma egyre több az ilyen „félig művelt” pap – Isten szolgálata iránt, akkor bizony sűrűn téveszti meg az egyszerű, puritán híveit. Mert nem Krisztusnak nevelnek híveket, hanem maguknak akarnak közösséget szerezni. Péter levelének mai gondolata talán pontosan erre utal: „legeltessétek Isten nyáját, amelyet rátok bíztak. Viseljétek gondját, (…) Isten szerint”. És bizony, erre is Jézus hívja fel a figyelmünket, kik ártatlanok, de könnyen megtéveszthetők vagyunk, amikor azt mondja: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: ‘Én vagyok a Krisztus’, és sokakat félre fognak vezetni.” [Mt 24,4-5]

Akkor, amikor Jézus Péter kijelentésére úgy válaszol, hogy „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat”, akkor, voltaképpen elárul egy titkot. Jézus kinyilatkoztatást közöl, mely az Atya akaratából az: ahogy eddig is, úgy ez után is, Isten közösségben akar építkezni, az emberiség közösségében és közösségéből akarja felépíteni Isten országát. Majd megdicsőülése előtt pontosítja Jézus az Atya szándékát: ez a közösség az egész világra, az egész teremtésre kiterjedő szándéka Istennek! Mely Jézussal, de onnan a megfeszített, és feltámadt Krisztustól, vagy úgy is kifejezhetjük, hogy Krisztusból indul el! Ráépülve arra, ami már a prófétáktól ígéretként, jövendölésként már elhangzott! Ebben az összefüggésben válhat az ember számára, a teremtett világ számára világossá az, hogy Isten terve öröktől való, nem holmi légből kapott, éppen most kigondolt, rögtönzött, improvizált ötlete. Ráadásul, bele van építve Isten tervébe az ember szabad akaratának ingoványossága is! Amikor én, Jézussal lépek közösségre, akkor annak az egyháznak szeretnék, és törekszem a tagjává lenni, amiről Ő beszél. És nem annak, amit éppen az adott történelmi pillanatban annak neveznek! Ugyanis, ha ez sikerülhet, akkor én, a magam személyében a Szentlélekkel köteleződök el arra, hogy általam a változás dinamizmusa által válhasson az egyház azzá, ami Jézusban az Isten szándéka volt ezzel az egyházzal!

Én azzal a tudattal vagyok Krisztus egyházának a része, hogy én Krisztus jelenvalóságában, de az egyházának jelenvalóságában is egy pillanat vagyok. Sőt, egy pillanatának csak a töredéke vagyok. De, ha cselekvőn, a Léleknek megengedőn vagyok a része a közösségnek, akkor bennem és általam alakul, változik, és bontakozhat ki Isten monumentális, az egész világot alakító terve. Maga a teremtés csodája!

A Krisztus által alapított Egyházról ide idézek egy részletet a Vatikáni rádióban 2010 nyarán elhangzott elmélkedés sorozatból, mely a Jezsuita Távlatok folyóiratban került leközlésre. Ebben a fejezetben az előadás arról elmélkedik, hogy az egyházat Krisztus alapította: »A katolikus egyház katekizmusa a zsinati tanításra hivatkozva így határozza meg a Jézus által alapított Egyházat: „Az ’Egyház’ szó (ekklészia, a görög ek-kaleinből, hívni kívülről) egybehívást jelent. Ez a szó a nép általában vallási jellegű gyűléseit jelöli. (…) Önmagát ’Egyháznak’ nevezve, a Krisztusban hívők első közössége elismerte, hogy örököse ennek /utalás az ószövetségi választott népre/ a gyülekezetnek. Benne Isten ’egybehívja’ népét a föld minden határáról.” (751) – „A keresztény szóhasználatban az ’Egyház’ szó a liturgikus gyülekezetet jelenti, valamint a helyi közösséget vagy a hívők egész, egyetemes közösségét. Ez a három jelentés valójában elválaszthatatlan. ’Az Egyház’ az a nép, amelyet Isten egybegyűjt az egész világon. A helyi közösségben létezik, és mint liturgikus gyülekezet, főleg, mint eucharisztikus közösség valósul meg. Krisztus igéjéből és testéből él, és így válik ő maga Krisztus Testévé.” (752) – „Az Úr Jézus közösségének szervezetet adott, ami az ország /Isten országa/ végleges beteljesüléséig meg fog maradni. Ez mindenekelőtt a tizenkettő kiválasztását jelenti, Péterrel, mint vezetőjükkel Izrael tizenkét törzsét megjelenítve, ők az új Jeruzsálem alapkövei. A Tizenkettő és a többi tanítvány részesednek Krisztus küldetésében, hatalmában, de sorsában is. Krisztus ezekkel a tettekkel előkészítette és felépítette Egyházát.” (765)«

Jézus, a feltámadása után, amikor még negyven napig tanítványai között volt, és beszélt nekik Isten országáról, emlékeztette őket a következőkre: „János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.« Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle: »Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?« Ő azonban azt mondta nekik: »Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és a korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg. A rátok lejövő Szentlélek azonban erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig.« [ApCsel 1,5-8] Számomra Jézus kioktatása arról szól, hogy nekünk a dolgunk, hogy ma megéljük a Vele való közösséget, a meghívottságunkat, az egyházat. Azt az egyházat, mely Belőle árad, és terjedni kész. De, melyhez hinnem, és a hit által megtapasztalnom kell a Szentlélek erejét, bölcsességét, bátorságát, alázatát, és szelídségét, kibillenthetetlen állhatatosságát a szeretetben, hűségét, bizalmát; vagyis azt a személyiségét, Aki lenni akar általam, hogy épüljön Isten országa! Úgy, ahogy Krisztusban jelen volt, úgy bennem is jelenlévő legyen! Isten, engem tudatos, kősziklaként szilárd hitben akar megtartani, használni, és majd dicsőségében részesíteni! Így kéri minden kereszténytől azt, hogy itt a földön Krisztus által kiajánlott egyház tagjai legyünk. Nem törődve a világ kicsinyességével, a világias kicsinyeskedőkkel! Hát legyen Istenem a Te dicsőséged részemmé, mindörökre! Ámen