Szent Mónika, Thagasta szent szülötte

Szent Mónika,
Thagasta szent szülötte
Könyörögj érettünk!

Az Ember érése, fejlődése, a kiszolgáltatottságból a szolgálatra alkalmassá válása, majd a szolgálatból újra a kiszolgáltatottságra jutása is Isten szándékából való! Sirák könyvének ma idézett részlete egészen újként hat rám. De, az újdonsága, elképesztő bölcsességre tanít, és ha tanít, akkor tanulnom kell belőle. Isten kijózanítani próbálja az Embert, megvilágosítani akar, hogy helyén találjam magam, és helyére tudjak tenni mindent, aki vagyok, és amilyen legyen viszonyom élethez, és az életben mindenhez, amihez, és akihez társulnom kell. Mert, bár így szól: „félelmetessé tette őt minden élő előtt”, később mégis hozzá teszi az üzenet, hogy „Óvjátok magatokat minden gonosztól!” Amire, ha rákérdezek, mert rákérdezni is képességet kaptam, akkor azt válaszolja Isten szava, hogy „megmutattam neked, mi a rossz és mi a jó; szemét a szívünkbe helyezte, hogy megmutassa művei nagyságát, mi pedig magasztaljuk a szent nevét, dicsekedjünk csodáival, és beszéljük el művei nagyságát”!

Isten áldása így van a gyermeken! Arra születik az ember, és arra van gyermeksége, hogy belenőhessen abba a képességbe (?), abba a világlátásba (?), abba az életigenlésbe, melyről Sirák könyvében szól Isten!

Amikor az Ember megkeresztelkedik, vagy megkeresztelik, akkor ebbe szemlélődő életbe, ebbe a világigenlésbe, erre az életre oltják bele. De, erre rá kell jönnöm, mert erről nem beszélnek! Azt hisszük, mi jó keresztények, hogy, ha ez meg van írva, az már elég. Bocsánat, hogy elhittem! Nem! Erről beszélnünk, beszélgetnünk kell, hogy a nyelvezetünkben is közösek lehessünk! Hogy megfogadhassuk, hogy igenünk élő szövetségi igenléssé válhasson arra, amire Isten meghívja az Embert! „Örök szövetségre lépett velük” – Isten az Emberrel. Amit az Embernek magának kell visszaigazolnia, és megpecsételnie!

„Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek; körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk. Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban.” [ApCsel 2, 41-42] – Így szól az Írás! De ez is kevés. Nekem, magamnak kell az Írás szavait élettel megtöltenem. Kitartani a tanításban, és közösségre lépni Isten szövetségével – imádságban és a szentségi, az eucharisztikus, a megtestesült Igével közösségben a lelki emberré válásban!

Ez már nem a kereső ember kérdése csupán. Itt már a kereső ember irányultságáról van szó. Aki már látja a fényt, melynek a követésére elszánja magát!

Istenem, Örök Atya, mit belém oltottál, add, hogy oltványod kiteljesedni képessé lehessen, és bőven termőn dicsőségedet szolgálja! Ámen