Szent Mónika, asszonyi nyelvek lakatja

Szent Mónika,
asszonyi nyelvek lakatja

Könyörögj érettünk! 

A mai nap kérdése lehet ez: mi nyugtalanít engem? Mi az, ami lefoglal, ami fontosabb számomra, mint az, hogy keressem, mi dolgom van Isten országáért? Miért tartóztat itt Isten, ebben a teremtett nagyvonalúságában? Valóban, milyen békével, nyugalommal, és egyszerűséggel szemlélteti Jézus az Atya mindenre kiterjedő, gondviselő szeretetét! Aggódásainktól akar Jézus visszavezetni az Atya szeretetébe, gondoskodó ölelésébe, hogy örömünkre ráleljünk, és felcseréljük rá aggódásunkat. A gyermeki lét biztonsága, hogy nincs oka aggódni az Embernek a holnapért, hiszen az Atya nagyon jól tudja, hogy gyermekének mire van szüksége. Ha a gyermek nyűgösködik, nyafog, könyörög, kéreget, vagy éppen hisztizik, bizony, az Atya jól tudja, hogy mert gyerek, és mert szűk kis világán nem lát távolabbra, amiben megreked, és csak azért elégedetlenkedik, azért méltatlankodik. Nem azért, mert arra, amiért könyörög, olyan nagyon szüksége volna. Nem akar elbizonytalanítani, de tudja, hogy attól, ami után vágyódom nem lesz nagyobb a biztonságom.

Amikor Jézus rámutat arra, és azt mondja, hogy „keressétek az Isten országát”, akkor ezzel a fókuszálásra figyelmeztet. Arra szólít fel, hogy semmilyen pillanatnyi érdektől vezéreltetve, ne engedjem meg magamnak, hogy látószögemből kikerüljön az, amire rendelt engem az Atya, amiért gondoskodó szeretetét nem vonja meg tőlem! Jézus elég részletesen, jól felépítve, ívet húzva jelenvalóm, és a célra mutatva ad irányt számomra, számunkra. Jézus milyen lényeget lát ebben a dologban, az értékrendem alakításában? Erre a választ már Pál apostol adja meg: hogy bárki (!) „úgy tekinthessen ránk, mint Krisztus szolgáira, és Isten titkainak intézőire”! Hogy a hűségünk meggyőző legyen, állhatatosságunk térdre kényszerítsen minden kétkedőt! Nem magamért aggódni – hogy ismer engem Pál J! -, ne a magam kishitűségével, kicsinyességével, okoskodásával legyek elfoglalva, hanem engedjek a kegyelem áradásának, mely a Szentlélek által akar engem használni arra, hogy épüljön Isten országa! Ne gondoljak magamról a kelleténél többet, de engedjem meg magamnak, hogy az legyek, aki Krisztussal közösségben, itt, és most, lennem kell!

Így beszél erről másút Pál apostol: „Azt mondom ugyanis mindegyikteknek a nekem adott kegyelemnél fogva, hogy senki se gondoljon magáról a kelleténél többet; hanem józanul gondolkodjék, mindenki a hit mértéke szerint, amelyet Isten juttatott neki. Amint ugyanis egy testben sok testrészünk van, s nem ugyanaz a rendeltetése minden testrésznek, ugyanúgy vagyunk sokan egy test Krisztusban; egyenként pedig egymásnak tagjai. Különböző adományaink vannak a nekünk adott kegyelemnek megfelelően: ha prófétaság, akkor gyakoroljuk a hit mértéke szerint; ha szolgálat, akkor fáradozzunk a szolgálatban; ha valaki tanít, tanítson; aki buzdít, buzdítson; aki adakozik, tegye egyszerűségben; aki elöljáró, buzgóságban, aki irgalmasságot gyakorol, vidámságban.” [Róm 12,3-8]

Bizony, jó emberek hullanak ki közülünk, akiknek kora még nem indok arra, hogy e földi életük véget érjen. De, nem dolgunk megítélni ezt sem. Azonban, kik még vagyunk, az nem dicsőségünk, hanem, inkább az, hogy dolgunk még nem végeztetett be! Itt van még helyünk, és velünk szándéka az Atyának, aki gondoskodásából lehetünk még. Bár szerettük Őket, hiányukat megkínlódjuk, de át kell venni tőlük a staféta botot, és mennünk kell tovább. Talán, ki sem hullottak Ők közülünk, csak más feladatot kaptak. Menyei Atyánk, add, hogy közösségben maradjunk, vagy, ha lehet, legyen még szorosabbá közösségünk, hogy állhatatosabbak, és hűségesebbek lehessünk abban, amiben Te számítasz ránk! Ámen