Ferenc pápa: A teremtett
világ is reménnyel várja Isten szeretettervének beteljesedését
Február 22-én a szentatya folytatta a
keresztény reményről szóló katekézissorozatát. A teremtett világ az emberrel
együtt a szülő asszonyhoz hasonlóan nyög és vajúdik, a keresztény ember pedig
tudja, hogy már működik Isten megmentő szeretete, új világ és új emberiség van
születőben.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Gyakran hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a
teremtett világ a mi tulajdonunk, a mi birtokunk, amelyet kényünk-kedvünk
szerint kizsákmányolhatunk, és senkinek sem tartozunk elszámolni vele. Ezzel
szemben a Rómaiaknak írt levél egyik szakaszában (Róm 8,19–27), amelyből az
imént hallottunk egy részletet, Pál apostol arra emlékeztet minket, hogy a
teremtés egy csodálatos ajándék, amelyet azért adott kezünkbe Isten, hogy
kapcsolatba tudjunk lépni vele, és fel tudjuk fedezni benne az ő
szeretettervének nyomát; mindnyájan arra kaptunk ugyanis meghívást, hogy nap
mint nap együttműködjünk e szeretetterv megvalósulásában.
Amikor viszont az ember engedi, hogy
eluralkodjék rajta az önzés, akkor még a rá bízott legszebb dolgokat is
tönkreteszi. Ez történt a teremtett világgal is. Gondoljunk csak a vízre! A víz
csodaszép és roppant fontos dolog: a víz ad nekünk életet, mindenben segít, de
az érckitermelés érdekében beszennyezzük a vizet, bemocskoljuk és elpusztítjuk
a teremtést. Ez csak egy példa, sok más példát is említhetnénk. A bűn tragikus
megtapasztalásával, az Istennel való kapcsolat felbontásával a környezetünkhöz
fűződő eredendő kapcsolatot is megszakítottuk, tönkretettük a teremtést,
mulandóságunknak alávetve szolgasorba hajtottuk azt. És mindennek drámai
következményeit nap mint nap látjuk. Ha megszakad az Istennel való kapcsolat,
az ember elveszíti eredendő szépségét, és maga körül is mindent elcsúfít. És
ahol korábban minden a teremtő Atyára és az ő végtelen szeretetére utalt, ott
most az emberi gőg és mohóság szomorú, fájdalmas jegyét látjuk. Az emberi gőg
kizsákmányolja és elpusztítja a természetet.
Az Úr azonban nem hagy magunkra minket, és
ebben a lesújtó helyzetben is a szabadítás, az egyetemes üdvösség új távlatát
nyitja meg előttünk. Ez az, amit Pál örömmel hangsúlyoz, amikor arra hív
minket, hogy hallgassuk csak meg az egész teremtett világ nyögését. Ha jól
odafigyelünk ugyanis, láthatjuk, hogy minden nyög körülöttünk: nyög maga a
teremtés, nyögünk mi, emberi lények, és nyög a Szentlélek bennünk, a
szívünkben. Ezek a nyögések azonban nem terméketlen, vigasztalan sóhajtozások,
hanem – ahogyan az apostol rámutat – a szülő nő nyögései; annak a nőnek a
nyögései, aki bár szenved, tudja, hogy új élet jön a világra. Esetünkben pedig
tényleg erről van szó. Még szenvedjük bűnünk következményeit, és körülöttünk
még minden magán viseli gyötrődéseink, mulasztásaink, bezárkózásaink jegyét,
ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az Úr megmentett minket, és megadta nekünk annak
lehetőségét, hogy már most szemléljük és ízleljük magunkban és magunk körül az
új teremtést létrehozó feltámadásnak, a húsvétnak jegyeit.
Ez a tartalma reményünknek. A keresztény ember
nem a világon kívül él, fel tudja ismerni saját életében és környezetében a
rossz, az önzés és a bűn jegyeit. Szolidáris a szenvedőkkel, a sírókkal, a
kirekesztettekkel, az elkeseredettekkel… Ugyanakkor a keresztény azt is
megtanulta, hogy mindezt a húsvét szemüvegén keresztül, a feltámadt Krisztus
szemével nézze. S ezért tudja, hogy a várakozás idejét, a jelent meghaladó
vágyakozás, a beteljesedés idejét éljük. A reményben élve tudjuk, hogy az Úr
véglegesen be akarja gyógyítani irgalmával sérült, megalázott szívünket, és
mindazt, amit istentelenségében az ember elrontott, és hogy ily módon az Úr új,
az ő szeretetében végre kiengesztelődött világot és emberiséget hoz létre.
Mily sokszor hajlamosak vagyunk mi,
keresztények a csüggedésre, a pesszimizmusra… Időnként hasztalan panaszkodásnak
adjuk át magunkat, vagy elfogynak szavaink, s már azt se tudjuk, mit kérjünk,
mit reméljünk…
De ismételten csak
segítségünkre siet a Szentlélek, reményünk lélegzetvétele, aki elevenen tartja
szívünk nyögését és várakozását. A Lélek a mi érdekünkben túllát a jelen
kedvezőtlen látszatain, és már most feltárja előttünk az új eget és új földet,
amelyet az Úr az emberiségnek készít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése