Ferenc pápa: A „szent
szégyen” mentsen meg minket az ambíciók kísértésétől
Az Úr adja meg a „szent szégyen” kegyelmét az
ambíciók és törtetés kísértésével szemben, amely mindenkit érint, az egyházi
közösséget is. Ezért fohászkodott a pápa február 21-én, kedden reggel a Szent
Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.
Mind meg leszünk kísértve. E tényből indult ki
homíliájában a szentatya, a napi olvasmány (Sir 2,1–13) és az evangéliumi
szakasz (Mk 9,30–37) alapján. A mai olvasmány Sirák fiának könyvéből a
megpróbáltatásokra készít fel minket: ha valaki szolgálni akarja az Urat, annak
föl kell készülnie a kísértésekre. Márk evangéliumában pedig azt olvassuk, hogy
Jézus elmondja tanítványainak, hogy meg fog halni, de ők nem értik és félnek
kérdezni tőle. Ferenc pápa szerint ez a küldetés nem teljesítésének kísértése.
Jézust is megkísértették: előbb a pusztában
háromszor megkísértette a sátán, majd Péter kísértette meg őt, mielőtt
megjövendölte volna halálát. De az evangélium egy másik kísértésről is
beszél: a tanítványok az úton azon vitatkoznak, ki közülük a legnagyobb, és
hallgatásba burkolóznak, amikor Jézus megkérdezi tőlük, miről beszélnek –
folytatta a szentatya.– Hallgatnak, mert szégyellik a vitát. Jó emberek voltak,
akik követni és szolgálni akarták az Urat. De nem tudták, hogy az Úr
szolgálatának az útja nem könnyű, nem olyan, mint belépni egy szervezetbe, egy
jótékonysági intézménybe, vagy jót tenni: nem, ez valami más. Féltek ettől.
Aztán ott van a világiasság kísértése: amióta egyház az egyház, ez így történt,
egészen napjainkig ez történik és így is marad.
Gondoljunk csak a plébániákon zajló harcokra:
„Én ennek a társulatnak az elnöke akarok lenni, feljebb akarok kapaszkodni a
ranglétrán”. „Ki itt a legnagyobb?” „Ki a legnagyobb ezen a plébánián? Nem, én
fontosabb vagyok, mint ez meg az, nem azért, mintha csinált volna valamit…” És
akkor indul mégis a bűnlajstrom... A kísértés odavezet, hogy kibeszéljük a
másikat és törtetünk – figyelmeztetett a pápa, majd további példákat hozott
ennek a kísértésnek a megértetésére.
Néha mi, papok is szégyenkezve mondjuk: „Én azt
a plébániát szeretném…” – „De hisz az Úr itt van…” – „Én mégis azt a plébániát
kérem…” Ugyanaz. Nem az Úr útja, hanem a hiúság, a világiasság útja ez. A
püspökök között is megesik ez: a világiasság megkísérti őket – folytatta a
szentatya. – Hányszor előfordul, hányszor halljuk: „én itt vagyok ebben az
egyházmegyében, de kinézem magamnak azt, amelyik fontosabb, és mozgósítom a
befolyásomat itt-ott, nyomást gyakorlok erre-arra, hogy eljussak oda…” – „Pedig
az Úr itt van!”
A vágy, hogy fontosabbak legyünk, a világiasság
útjához vezet – mutatott rá Ferenc pápa, és arra buzdította a hívőket, hogy
kérjék mindig az Úrtól a szégyenkezés kegyelmét, amikor ilyen helyzetekben
találják magukat. Jézus felfordítja a logikát, emlékezteti a tizenkettőt: „ha
valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a
szolgája” (vö. Mk 9,30–37), és egy gyermeket állít közéjük. A szentatya azt
kérte, hogy imádkozzunk az Egyházért, mindannyiunkért, hogy az Úr megvédjen az
ambícióktól, a világiasságtól, attól, hogy nagyobbnak érezzük magunkat
másoknál.
Az Úr adja meg a
szégyenkezés, a „szent szégyen” kegyelmét, hogy a kísértés pillanatában
szégyenkezni tudjunk: „De hát én képes vagyok így gondolkodni? Amikor látom
Uramat a kereszten, én arra akarom használni az Urat, hogy törtessek?” Adja meg
az Úr a gyermeki egyszerűség kegyelmét, hogy rájöjjünk, csak a szolgálat útja
van – fogalmazott a pápa, majd végül arra buzdított, mondjuk magunkról: „Csak
egy haszontalan szolga vagyok”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése