2017. február 25., szombat

Ferenc pápa beszéde a házassági előkészítés tanfolyamán résztvevő papokhoz: szükség van egy komoly katekumenátusra



Ferenc pápa beszéde a házassági előkészítés tanfolyamán résztvevő papokhoz: szükség van egy komoly katekumenátusra


A házassági eljárások kurzusán résztvevő plébánosok a pápával 
 
A Rota Romana szervezésében továbbképző tanfolyamot tartottak plébánosoknak a Vatikánban február 22-e szerdától, 25-e szombatig. A zárónapon Ferenc pápa a Kelemen teremben fogadta a plébánosi továbbképző résztvevőit és a Rota Romana előadóit. A Szentatya hozzájuk intézett beszédében rövid foglalatát adta a házasság szentsége katolikus értelmezésének, majd tanácsokkal szolgált, melyek a családszinódus után előállott új lelkipásztori helyzetben segítik a papságot: „Legyetek közel a házaspárokhoz minden körülmények között, a Krisztusban kötött szentségi házasságban élők mellett éppúgy, mint az együttélők esetében!”.
Legyetek útitársaik a házasságban élőknek, tanúságtétel és támogatás révén
Beszéde elején a pápa kifejezetten hivatkozott az Amoris laetitia apostoli buzdítására, a Mitis Iudex és Misericors Jesus motu proprio-ira, melyek konkrét módon, jogi normákba foglalták mindazt, amit a két családszinóduson a püspökök javasoltak. „Jó dolog –  mondta a pápa –, hogy ti plébánosok ezen továbbképző kezdeményezés révén elmélyíthetitek ezt az anyagot, mert elsősorban titeket illet, hogy konkrétan alkalmazzátok a családokkal való hétköznapi kapcsolatokra. Az esetek többségében ti szóltok a fiatalokhoz, akik családot szeretnének alapítani és szentségi házasságot kötni. És ti vagytok azok, akik leginkább azon házaspárok felé fordultok, akik súlyos nehézségekkel küzdenek a kapcsolatukban és szükségük van arra, hogy ismét élővé tegyék a hitüket és újra felfedezzék a szentség kegyelmét, némelykor útbaigazítást kérve a házasságuk semmítése ügyében. Senki nem ismeri jobban őket a konkrét társadalmi környezetükben, mint ti, azokkal együtt, akik együttélő párok, meghiúsult kapcsolatok, boldog és boldogtalan családok.  Minden egyes személy és minden egyes helyzet esetében az a hivatásotok, hogy útitársaik legyetek a tanúságtétel és a támogatás révén”.
Szükség van a házasság szentségére előkészítő katekumenátusra
„Legyen gondotok arra, hogy tanúságot tegyetek a házasság szentségének a kegyelméről és a család elsődleges javáról, mely az egyház és a társadalom élő sejtje, az egy férfi és egy nő közötti házasság megkötése révén, ami a Krisztus és az egyház közötti jegyesi kapcsolat jele” – adta meg Ferenc pápa az egyház hagyományos definícióját a szentségi házasságról. „A tanúságtétel a házassági előkészítés során ölt konkrét formát, amikor tudomást szereznek a tervezett lépésük mély értelméről és amikor kísérik a párokat az életük derűs és árnyékos napjaiban”. Szabadon hozzáfűzve a pápa megjegyezte, hogy a „fiatalok a jegyesoktatás során, bár hallanak a házasságról, a Krisztus és az Egyháza közötti egység jeléről, és igent is mondnak rá, de hogy meg is értik-e azt valóban, az továbbra is kérdés marad. Meg vagyok győződve róla – vallotta meg a pápa –, hogy szükség van egy, a házasság szentségére előkészítő katekumenátusra”.
Mutassátok fel a házasság szentségének a „nagy titkát”!
„Emlékeztessétek a keresztény jegyeseket arra, hogy a házasság szentségében Isten mintegy visszatükröződik, amikor belevési abba szeretetének eltörölhetetlen jegyét. Az Isten által teremtett házasság az ő ikonja, aki a szentháromságos személyek közössége. Az egy és háromságos Isten szeretete, Krisztus és a jegyes Egyház szeretete legyen a katekézis és a házassági evangelizáció középpontja” – buzdított a pápa, azt kérve a plébánosoktól, hogy „a találkozás összes lehetséges formájában mutassák fel a házasság szentségének ezt a nagy titkát”.
Meghallgatást és megértést kínáljatok fel
Ezen elsődleges tanúságtétel mellett a pápa a plébánosok lelkére kötötte, hogy „támogassák azokat, akiknek a kapcsolata nem igazi szentségi házasság, de akik ki akarnak jutni ebből a helyzetből: Ebben a kényes küldetésben a hívek elsősorban ne úgy ismerjenek meg benneteket, mint bürokratikus eljárások és jogi normák szakembereit, hanem mint testvéreket, akik felajánlják a meghallgatásukat és megértésüket. Ugyanakkor legyetek közel hozzájuk az evangélium stílusával azon fiatalokkal való találkozás és befogadás során, akik inkább az együttélést választják a házasság helyett”.
Krisztus nyomdokain járva gyengéd és együttérző szemmel nézzetek a nehézségben lévőkre
„Ők ugyanis, lelki és erkölcsi szempontból a szegények és kicsik között vannak, akik felé az egyház, Krisztus nyomaiban járva, anya szeretne lenni, és aki nem hagyja el, inkább felkeresi és gondjába veszi őket – folytatta a pápa. Krisztus őket is szereti, ezért gyengéd és együttérző szemmel nézzetek rájuk. Ezeknek az utolsóknak a gyámolítása, az evangélium nyomán lényegi része annak a küldetésnek, mely a házasság szentségének a támogatása és védelme. A plébánia ugyanis kiváltságos módon a lelkek üdvösségét szolgálja, ahogy Boldog VI. Pál tanította: A plébánia Krisztus jelenléte megváltói szerepének a teljességében, az Evangélium Háza, az igazság Háza, a mi Urunk iskolája”.
Rátok, a püspökök nélkülözhetetlen segítőtársaira van bízva ez a katekumenátus
Beszéde végén a pápa ismét aláhúzta, hogy amiként azt „a Rota Romana-nak is ajánlotta, szükség van a házasulandók igazi katekumenátusára, mely magában foglalja a szentségi előkészítés állomásait: a házassági előkészítést, annak megünneplését és a rákövetkező évek kíséretét. Rátok, a püspökök nélkülözhetetlen segítőtársaira van bízva elsődlegesen ez a katekumenátus és minden fellépő nehézség ellenére arra bíztatlak benneteket, hogy valósítsátok meg azt. Azt hiszem – tette hozzá ismét szabadon a pápa –, az igazi nehézség abban áll, hogy a házasságot «társadalmi eseményként» értelmezik és nem pedig úgy, mint egy igazi szentséget, mely nagyon hosszú előkészítést igényel” – zárta beszédét Ferenc pápa a házassági előkészítőről tartott tanfolyam plébános résztvevőinek.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése