2017. február 24., péntek

Évközi hetedik hét péntekje



Évközi hetedik hét péntekje


Miközben nagyszámú nép keresi Jézust és hallgatja tanítását buzgó figyelemmel, időről időre megjelennek a vallási élet irányítóinak számító farizeusok és írástudók, akik különféle témákban vitákat kezdeményeznek vele. E vitás kérdések a legtöbb esetben a mózesi törvényekből indulnak ki, amelyek szószerinti, rendkívül szigorú megtartása elsődleges a farizeusok számára. Válaszában Jézus mindig a törvények mögött húzódó eredeti isteni szándékra irányítja a figyelmet. A viták azzal végződnek, hogy a kérdezők elhallgatnak és távoznak, de ez nem egyetértésüket jelenti, majd pedig Jézus tanítványainak további magyarázatot ad a felvetett kérdéssel kapcsolatban.A mai evangélium is ezt a felépítést követi. A farizeusok a válással kapcsolatban kérdezik
Jézust. Kérdésükkel egyrészt saját törvényértelmezésüket szeretnék igazolni, másrészt próbára akarják tenni Jézust, hogy ismeri-e a törvényeket vagy nem mond-e esetleg olyat, ami ellentétes a parancsokkal. Ezt követően Jézus viszontkérdésére pontosan ismertetik a mózesi törvények válásra vonatkozó állásfoglalását, miszerint a férfinak joga van ahhoz, hogy válólevéllel elbocsássa feleségét. Jézus erre kijelenti, hogy a válás megengedése csak a farizeusi törvényértelmezés része, de a törvényt adó Istennek más az akarata. Isten egymás számára alkotta meg a férfit és a nőt, kettőjük egész életre szóló szeretetkapcsolatát nevezzük házasságnak.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet! Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése